Gyerek

A pszichológus elmondta, mit gondol a Facebookra kitett bizonyítványokról

Hogyan posztoljuk a gyerek bizonyítványát? Tette fel a kérdést Sárvári Györgyi meseíró pszichológus és gyorsan meg is válaszolta.
2023. Június 16.
Kislány a bizonyítványával

„A válasz végtelenül egyszerű: SEHOGY!” – kimondva végre azt, amivel (a bejegyzésre érkezett kommenteket látva) olyan sokan egyetértenek.

„Az egyetlen bizonyítvány, amit jogunk van posztolni, az a sajátunk. Nos, hadd járjak elől jó példával! Íme a harmadikos gimnazista bizonyítványom egy baromi nagy matek hármassal a közepén. Szörnyű! Jogos a kérdés: Mi lett ennek a következménye? Semmi.” – folytatta Györgyi, aki a jelek szerint a „rossz jegyek” ellenére is remek szakemberré vált felnőttként.

„A gyerek nem az érdemjegye” 

Ezután azt is kifejtette, hogy teljesen felesleges a bizonyítványba írt számokkal azonosítani egy gyereket, főleg akkor, ha azok nem olyanok, amilyeneknek mi, szülők reméltük év közben. „Alsóban különösen valószínűtlen ezen aggódni. Bárkiből lehet bármi, ha elhiszi, hogy lehet. Néha még akkor is, ha nem hiszi” – tette még hozzá, nagyon helyesen.

„A gyerek bizonyítványának közhírré tétele azonban egy dolgot még csupa ötös esetén is súlyosan sért: ŐT MAGÁT, a gyereket. Tehát, ha nagyon meg akarjuk mutatni a bizonyítványt, legyen annak terepe egy szűk családi kör, és az is csak a gyerek beleegyezésével” – javasolta Györgyi, majd a frissen posztolt saját bizonyítványában kiszúrta, hogy annak idején még a magatartása is változó volt…

Nyitókép: Fortepan / Mészöly Leonóra