Gyerek

Élőzte, ahogy 6 éves fia autót vezet, vádat emeltek ellene

A 6 éves fiú két alkalommal vezette az autót, amit az apa élőben közvetített egy közösségi oldalon. Az apát járművezetés tiltott átengedésének vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolják.
2020. Július 07.
Vádat emeltek az apa ellen, aki élőben közvetítette, ahogy 6 éves fia autót vezet (fotó: Getty Images)

Még 2020 márciusában és áprilisában két alkalommal engedte meg egy apa a 6 éves fiának, hogy egy Bács-Kiskun megyei község külterületén autót vezessen – írja az Index. A vádirat szerint a férfi egy Bács-Kiskun megyei község külterületén, egy összekötő úton egy automata váltós személyautó vezetését engedte át két alkalommal a hatéves fia részére, aki a koránál fogva alkalmatlan a járművezetésre. A kisfiú mindkét alkalommal 1,8 km hosszú szakaszon vezetett. Az apa az anyósülésen ült és élőben közvetítette az eseményt.

Az ügyészség nyilvánosságra hozta a videófelvételt az egyik esetről.

Az apa azzal, hogy az autó vezetését két alkalommal is átengedte a koránál fogva járművezetésre alkalmatlan gyermek részére, a nevelési kötelességeit súlyosan megszegve veszélyeztette a fia testi és erkölcsi fejlődését.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség járművezetés folytatólagosan elkövetett tiltott átengedésének vétségén kívül kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja. Az ügyész felfüggesztett börtön és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: Index.hu