Gyerek

Emlékszel még rá? Felnőtt nő lett a kislány az Alkonyat filmekből

Mackenzie Foy felnőtt és egy remek színésznő lett.
2022. Augusztus 16.
Az Alkonyat sztárjai, középen a fiatal Mackenzie (Fotó: Getty Images)

2012-ben mutatták be az az Alkonyat: Hajnalhasadás második részét a mozik, a filmben Bella és Edward lányát,  Rensmee-t az akkor 12 éves Mackenzie Foy alakította. A kislányból azóta felnőtt nő lett, remek szerepekkel a háta mögött.

De nézzük, hogy is indult Mackenzie pályafutása! A 2000. november 10-én született kislány már 4 éves korától kezdve rutinosan mozgott a kamerák előtt, szülei ugyanis gyerekmodellként szerepeltették. A Polo Ralph Lauren és a Guess Kids modellje volt, majd 12 éves korában jött az áttörés az Alkonyat-filmekkel. 

Onnantól megtalálták a filmszerepek, játszott a Míg a halál el nem választ és a Hawaii Five-O tévésorozatokban, 2014-ben pedig főszereplője volt a Csillagok között című sci-fiben, ahol Matthew McConaughey lányát játszotta, a nézők és a kritikusok nagy megelégedésére. 

A bejegyzés megtekintése az InstagramonMackenzie Foy (@mackenziefoy) által megosztott bejegyzés

2020-ban a Disney+-on megjelent Fekete Szépség című családi kalandfilm főszerepét kapta meg.

Kapcsolódó cikkünk: Már negyvenkét éves a My Girl című film kislánya – így néz ki ma

Mackenzie szabadidejében szeret festeni, lovagolni, játszani a kutyájával és taekwondózni.

Emlékszel még rá? Felnőtt nő lett a kislány az Alkonyat filmekből

Fotó: Getty