Ez különösen igaz a farsangi jelmezekre, mert bár a gyerekeim fantáziája végtelen, az én kézügyességem igencsak véges. És akkor még dicsértem is magamat.
Ráadásul én azóta állok ellen ennek a beöltöző s mizériának, amióta kisiskolásként egy egész délutánt kemény kartonba csomagolt hirdetőoszlopként töltöttem és alig vártam a mulatság végét, hogy végre kijussak a mosdóba. Ez az élmény elkísér a mai napig, ezért csakis olyan jelmez megálmodásában vagyok hajlandó részt venni, amely egyszerű, mint az ék és nem tartalmaz deréktól lefelé fellelhető összetevőket.
Őszintén szólva ritkán esnek egybe az én általam felvázolt lehetőségek és a gyerekek által megálmodott ruhaköltemények. Elég nehéz az én szintemre leredukálni egy komplett Darth Wader jelmezt, csak hogy a mostanában egyik legnépszerűbb maskarát említsem.
A folyamat úgy zajlik, hogy a gyerekek december végétől kezdve szinte minden egyes nap előállnak valami fantasztikus ötlettel, amitől engem kiver a víz, és ahogy közeledik a farsang napja, annál inkább nő a vérnyomásom és zsugorodnak a kilátásaim a menekülésre.
Ilyenkor aztán papírra vetem a kívánságokat: az egyik oldalra felírom, hogy mit szeretnének a gyerekek, a másikra pedig, hogy abból én mit tudok megvalósítani. Kevés szokott lenni az egyezés, de legalább a színek szoktak stimmelni. Nagyjából.
Aztán nekikezdünk alkudozni és feltúrni a komódokat, hogy például kiderítsük: a hőn vágyott Lucky Luke jelmezhez tökéletesen megfelel Férj – derékban – kinőtt fekete bőrmellénye. Ugyan kicsit bő Nagyfiúra, de csak lazára kell venni a figurát, akkor nem olyan feltűnő. Sálnak kölcsönkérjük a mama piros nyakbavalóját, a farmerrel, fehér pólóval nincs gond, pisztoly készülhet legóból is, pisztolytáska nem kell, majd a kezében tartja a fegyvert… A kalap, nos, igen, az a szűk keresztmetszet. Olló, fehér karton, fekete szigetelőszalag és három nap vért izzadás, de végül elkészültem vele és egészen hasonlított az eredetire.
A többi jelmez – egér, oroszlán, elefánt, zebra, denevér, betörő, bűvész, kalóz, hínár – mind hasonlóan készült. Illetve nem, mert anyósom hathatós segítsége nélkül egyes maskarák elkészítésénél bizony csak álarc vagy valami jelképes fejdísz került volna a delikvensekre.
És például a csigának öltözött Nagyfiú inkább hasonlított volna egy marslakóra a fején billegő, kocsányon lógó szemekkel, semmint a lassúság bajnokára. Jut eszembe, marslakó…, na, az még nem volt egyik gyerekem se. Micsoda ötlet!
R. Fonyó Barbi blogja itt található.
A témához kapcsolódnak:
Kapcsolódó cikkek
