Gyerek

Félelemkeltő csalás az új neten terjedő kihívás

Jó néhány riasztó történet kering a neten egy új "kihívásról", melyet agresszív támadásokkal, sőt öngyilkosságokkal is kapcsolatba hoztak. A szakember szerint azonban csak pánikkeltő hoaxról van szó, melyet maguk a felnőttek terjesztenek.
2019. Március 02.
Veszélyben vannak a tabletező kisgyerekek?

Az elmúlt években jó néhány, vírusszerűen terjedő “kihívás” jutott el a gyerekekhez, fiatalokhoz, melyek lényege általában az, hogy a kihívás elvégzéséről videót vagy fényképet kell posztolni a népszerű közösségi oldalakra. A kihívások lehetnek viccesek, szolgálhatnak jótékony célt, de sajnos olyan is akad, amelyik kifejezetten veszélyes. Ezek között olyan extrémek is vannak, amelyek például arra próbálják meg rávenni a fiatalokat, hogy tűnjenek el néhány napra, anélkül, hogy bárkinek szólnának (és minél nagyobb médiafelhajtás lesz az ügyből, annál több pontot kaphatnak), vagy okozzanak sérüléseket maguknak és másoknak. Ezek közé tartozik a Momo-kihívás is, mely néhány hónapja jelent meg a közösségi oldalakon, és öngyilkosságra vagy mások elleni erőszakra buzdítja a gyerekeket.

A “játékban” egy rendkívül rémisztő, eltorzult arcú, dülledt szemű nőtől kapnak ijesztő és fenyegető üzeneteket a gyerekek, melyekkel arra próbálják rávenni az áldozatokat, hogy támadjanak meg másokat vagy éppen saját magukban okozzanak kárt. A legújabb hírek szerint a riasztó kép már a kicsik körében népszerű videókban is feltűnt: az ártatlanul kezdődő mesék és videók egyik pillanatról a másikra nagyon ijesztőkké és agresszívakká válnak, a női figura pedig arra utasítja a gyerekeket, hogy bántalmazzanak másokat.

Iskolák, szülői közösségek, sőt rendőrök is figyelmeztetik a szülőket a kihívásra, és több olyan hírt is lehet találni az interneten, ahol fiatalok öngyilkossága vagy éppen agresszív magatartása a Momo-kihívásra vezethető vissza. Argentínából, Indiából és Kolumbiából, sőt Magyarországról is érkeztek olyan hírek, melyek szerint azért történtek tragikus események, mert az interneten keresztül ez a rémisztő lény “rávette” a gyerekeket az öngyilkosságra – állítólag.

Mi az igazság?

A szakemberek szerint azonban csak egy hoaxról, városi legendáról van szó, nincs bizonyíték arra, hogy a Momo-jelenség okozta volna bárki halálát. Ezzel szemben a “kihívás” körüli médiafelhajtás és pánikkeltés sokkal károsabb, éppen azért, mert folyamatosan emlékezteti az érzékenyebb, labilisabb személyeket az önbántalmazásra. “Minél többet foglalkozik ezekkel a történetekkel a média, és minél nagyobb a pánik, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy valóban tragédia történik” – fogalmaz a Samaritans nevű brit szervezet szóvivője, aki szerint az állandó félelemkeltés rengeteget árthat, és éppen azokat sodorhatja veszélybe, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a segítségre. “Még akkor is, ha a jó szándék vezérel valakit, csak felkelti azoknak a kíváncsiságát, akik egyébként is érzékenyebbek lehetnek” – mondja Kat Tremlett, a UK Safer Internet Centre képviselője a The Guardian egyik cikkében. “Ez egy ördögi kör: minél többet lehet róla olvasni a médiában, annál nagyobb lesz a félelem, és annál inkább realitássá válhat a gyerekek számára, annak ellenére, hogy nincs semmilyen valódi alapja a félelemnek.”

Ráadásul, más álhírekhez és városi legendákhoz hasonlóan, ebben az esetben is folyamatosan újabb és újabb részleteket csapnak az eredeti történethez, és ezeket egyre inkább tényként kezelik, annak ellenére, hogy semmilyen bizonyíték nem áll ezek hátterében (pl. a legújabb cikkekben már azt állítják, hogy a “kihívás” feltöri a gyermekek által használt appokat és programokat).

A Snopes.com, internetes legendákkal és álhírekkel foglalkozó oldal egyik cikke szerint “szinte lehetetlen valódi interakciókat, tartalmakat találni a jelenségről, főleg úgy, hogy azt próbálják sugallni az embereknek, hogy futótűzként terjedő és rengeteg gyereket érintő dologról van szó”.

Mire veheti rá a gyereket egy internetes csalás?

Rendkívül ritka, hogy valaki csak azért tegyen kárt magában, mert egy internetes kihívásban ezt látja. A szakemberek szerint az ok sokkal összetettebb. “Sajnos, igenis léteznek olyan internetes játékok és kihívások, amelyekben megsérülhetnek az emberek, de az, hogy valaki csak emiatt öngyilkosságot kövessen el, nem valószínű” – mondja dr. Dawn Branley Bell cyberpszichológus. “Aki érzékeny és fogékony az ilyen tartalomra, annak más oka is lehet erre, nemcsak az, hogy találkozik egy ilyen videóval. Bántalmazzák, zaklatják, esetleg nem, vagy nem megfelelően kezelt pszichés problémája is van.”

Félelemkeltő csalás az új neten terjedő kihívás

Az ijesztő figura eredetileg egy japán speciális effektekkel foglalkozó cég szobra

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek a veszélyes játékok és kihívások egyáltalán nem újak, jóval az internet előtt is léteztek. Napjainkban azonban sokkal gyorsabban terjednek, és sokkal szélesebb réteget érnek el, ráadásul variálni is könnyebb ezeket. Meglepően könnyű például meghamisítani egy videót vagy éppen képernyőképet, és elterjeszteni azt valódiként.

Elsagate

Nem ez az első jelenség, mely veszélyeztetheti a gyerekeket, ha máshogy nem, azzal, hogy megijeszti őket. Néhány éve rendkívül aggasztó trend kezdett elharapózni a Youtube-on, melyet a szülők Elsagate-nek neveztek el: olyan, gyerekeket célzó tartalmak kerültek fel (hatalmas számban) a videómegosztóra, melyek egyáltalán nem gyerekeknek valóak, a Youtube pedig látszólag nem tett ez ellen semmit. A legnépszerűbb mesehősök főszereplésével készült videókban többek között nemi erőszak, droghasználat, kínzás, emberrablás, bántalmazás, betegség volt explicit látható, beszéd nélkül, vidám zenével és népszerű gyermekdalokkal kísérve. A videomegosztó oldal nem cenzúrázta ezeket, és az algoritmusa lehetővé tette, hogy a gyerekek könnyen megnézhessék ezeket. Az automatizmusok, robotok által előállított tartalom a keresések csúcsára került (pl. azért, mert a legnépszerűbb mesehősök neve szerepelt benne), és mivel az elképesztő nézettséget is robotoknak köszönhetik, az ajánlások között is első helyen szerepeltek ezek a videók. Ráadásul, minél többen kattintottak ezekre a videókra, annál nagyobb bevételt hozott az a feltöltőknek. Felhasználói nyomásra a videomegosztó oldal rengeteg ilyen tartalmat és csatornát törölt, de még mindig sokan kritizálják, többek között azért, mert “nem óvja eléggé a gyerekeket és nem cenzúrázza megfelelően a feltöltött videókat”.

A legújabb hírek szerint a Youtube megszünteti a hozzászólások lehetőségét azon videók alatt, melyben gyerekek is szerepelnek, többek között azért, hogy megakadályozzák, hogy a pedofilek visszaéljenek a videókkal.

Ez is érdekelhet: