Kezdjük az alapoknál: ismeretek a testünkről

Ha végigböngésszük a vonatkozó szakirodalmat, akkor megtudhatjuk, hogy egy ideális világban a szexuális nevelés a lehető legkorábban elkezdődik. Nincsenek tabuk, konzervválaszok, a folyamat nem redukálódik néhány, ebédlőasztalnál elhangzó kérdés-feleletet. Éles különbség van felvilágosítás és edukáció között. Optimális esetben minden gyermek számíthat a szexualitással kapcsolatos nevelésre a családjában, de hogy a társadalom biztosra menjen, az iskolában is megjelenik a téma: tantárgyként vagy előadások formájában. Fontos tudni, hogy jó esetben mindez nem korlátozódik a szexre, ahogy az UNICEF nemzetközi gyermek jogvédő szervezet a témában szülőknek készült videó összefoglalójában írja: „Idetartozik minden, ami egy ember testével, lelkével, kapcsolataival összefügg. Minden ember saját magával, környezetével való viszonya a születés pillanatában kezdődik. Ennek megfelelően minden behatás, ami éri a gyereket, egyben befolyásolja is őt, legyen az jó vagy rossz. A rossz dolgok sokszor megkerülhetetlenek – például az első szerelmi csalódás –, ha viszont tudatosan odafigyelünk, túlsúlyba tudjuk hozni a jó dolgokat, amelyek építik és védik a gyerek testét-lelkét.”

De mi történik akkor, ha – különféle okoknál fogva – a szexuális nevelés nem történik meg a családban? Egy ideális világban az iskola demokratizáló, esélykiegyenlítő funkciója ebben a tárgyban is érvényesül. Magyarországon 2021-ben fogadta el a parlament azt a törvényt, mely új formában szabályozza az iskolai szexuális felvilágosító programokat. Stáhly Kata, a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának szakmai vezetője korábban a Gyerekszoba.hu-nak elmondta, hogy ma jellemzően az iskolaorvos, a védőnő, az iskolapszichológus vagy tanárok tartják a szexualitással kapcsolatba hozható órákat. A korosztály meghatározása az iskola feladata. Jellemzően a tanórákhoz kötik, és általában hatodik osztálytól hozzák be a kérdést a gyerekeknek. „A NAT és a kerettanterv fontos szerepet szán a szexuális nevelés témájának, a kérdés inkább az, hogy azt ki tartja, hogyan, milyen témákat érint, a gyerekek valódi válaszokat kapnak-e tőle. Kérdezhetnek-e szabadon a szexualitásról. A tavalyi törvénymódosítással ezt a kérdést szinte teljes egészében a szülők kezébe adták, ami véleményünk szerint is elsősorban az ő feladatuk. De közben azt is tudjuk, hogy a tizenéves gyerekek nem rendelkeznek elegendő mennyiségű és főleg jó minőségű ismerettel, és nem a szüleiket kérdezik meg elsőként, hanem a barátaikat és az online oldalakat. Ezért fontos lenne az iskolákat is úgy bevonni, hogy ott a gyerek szabadon kérdezhessen, és hiteles válaszokat kaphasson.” Mivel nincs egységes gyakorlat, ezért teljesen esetleges, és sokszor a szülők érdekérvényesítőképességén is múlik, hogy lesz-e és ha igen, milyen minőségű, a szexualitással kapcsolatos óra, beszélgetés az iskolákban.

Az UNICEF 2021-ben reprezentatív felmérést készített arról, hogy a magyar társadalom hogyan vélekedik a szexuális nevelésről. A 18 éven aluli gyermeket nevelő válaszadók 69 százaléka arról számolt be, hogy a biztonságos szexről nem szereznek elég tudást a gyerekek az órákon, 74 százalékuk szerint pedig a nemi betegségekről sem hallanak eleget.

Ignácz Judit, a Társadalomklinika Egyesület trénere, aki hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos tanulóknak tartott felvilágosító órákat különböző vidéki iskolákban, a Mércének korábban elmondta, hogy a szexualitás Magyarországon még mindig cikinek számító téma. Tapasztalatai szerint a szülők elsősorban a biztonságos szexre hívják fel a figyelmet, biológiaórán pedig néha szó esik a reprodukcióról és az azt övező folyamatokról. Arról is beszámolt, hogy a tizenkét-tizenhárom éves gyerekek, akikkel ő találkozik, rendszeresen néznek pornót, miközben nincsenek meg a megfelelő ismereteik.

Fogamzásgátlás: nem mindenkinek elérhető

„Magyarországon továbbra is lesújtóak a tinédzserkori gyermekszülés statisztikái. Itthon ezer tinédzser lány közül évente körülbelül tizenhétnek születik gyermeke, miközben az uniós átlag hét körüli” – mondta tavaly a Népszavának Husz Ildikó demográfus, szociológus a Társadalomtudományi Intézet főmunkatársa és a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. Hozzátette: a kutatások szerint a korai gyermekvállalás az alacsonyabb társadalmi státuszhoz kötődik; főként az alacsony iskolai végzettségű, falvakban élő, rossz anyagi helyzetben lévők lányoknál fordul elő. Sztereotípiákra reflektálva hangsúlyozta, hogy ez nem romakérdés: a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének Kohorsz ’18 vizsgálata szerint a fiatalon szülő anyáknak csupán 29 százaléka vallotta magát romának. A népszámlálásokból az is látszik, hogy a roma lányok túlnyomó többségének ma már nem tizenévesen születik az első gyermeke. „Nincs tehát szoros összefüggés a fiatalkori gyermekvállalás és etnikai hovatartozás között” – mondta a lapnak Husz Ildikó. A fiatalkorú anyák 65 százaléka leszakadó térségekben, 84 százalékuk 20 ezer főnél kisebb településeken él. Hogy milyen okai lehetnek a tinédzserkori szülések magas számának, arról a szakértő elmondta, hogy ezekben a térségekben kevésbé hozzáférhető a szexuális edukáció és a fogamzásgátló módszerek. Hasonló megállapítás fogalmazódik meg még a 2020-ban kiadott Nemzeti Népegészségügyi Központ: Fejlesztési terv az egészségügyi szakdolgozók alapellátási és népegészségügyi ismereteinek, kompetenciáinak bővítésére c. kiadványában is: „A fiataloknak alacsony a tudásszintjük a fogamzásgátlási módszerek tekintetében. A fogamzásszabályozás magas ára mellett az elmúlt évtizedekben a szexuális élet kezdete egyre korábbi életkorra tolódott.” És itt ismét visszakanyarodhatunk ahhoz a kérdéshez, hogy vajon a magyar iskolarendszer mennyire tölti be esélykiegyenlítő funkcióját: a korai, tinédzserkori gyermekszülések magas száma azt a vélelmet erősíti, hogy fontos lenne a szexuális edukáció.

Várandósgondozás, szülés: nincs mindenkinek választása

A gyermekvállalás, a terhesség és a szülés ideális esetben egy életen át meghatározó, erőt adó tapasztalat. Magyarországon a várandósgondozás folyamata törvényileg szabályozott. Kötelező résztvevői a szülész-nőgyógyász, a háziorvos és a védőnő. „A várandósgondozás célja a várandós nő egészségének megőrzése, a magzat egészséges fejlődésének és egészségesen történő megszületésének elősegítése, a veszélyeztetettség és a szövődmények megelőzése, illetve megfelelő időben történő felismerése, valamint a szülésre, a gyermek korai kötődésére, a szoptatásra és a csecsemőgondozásra való felkészítés” – szól az EMMI vonatkozó rendelete. Ez így több mint megnyugtatóan hangzik, ám a rendszer meglehetősen széttagolt, a gondozást végzők nem feltétlenül látnak rá egymás munkájára, a terhesgondozás folyamatában még mindig sok a riogatás, a szülésről pedig nyugodtan kijelenthetjük, hogy annak milyensége két dolgon múlik: a kismama felkészültségén és azon, ki éppen az ügyeletes a kórházban.

A terhesgondozás Magyarországon más európai országoktól eltérően meglehetősen szigorú, sok vizsgálatból áll, amelyekről a közhiedelem úgy tartja: kötelezőek. Valójában a kötelező jelleg azt jelenti, hogy az egészségügyi ellátónak van kötelezettsége ezeket ingyen biztosítania minden várandós nő számára. Vagyis ha ezekre egy kismama nem megy el, nem érheti jogi szankció. Az más kérdés, hogy anyagi következménye nagyon is van a vizsgálatok elutasításának: legalább négy alkalommal (koraszülés esetén legalább egy alkalommal) kell részt venni a várandósgondozáson, ellenkező esetben a kismama nem lesz jogosult az anyasági támogatásra. Ennek kockázata pedig nem minden társadalmi csoportban nyom ugyanannyit a latban.

A kismamák a 2021-es hálapénz kivezetése óta nem fogadhatnak orvost, legalábbis az állami rendszerben nem. Így megeshet, hogy egy kismama minden egyes terhesgondozási alkalomra más-más orvoshoz kerül, majd az állami kórházban szülve megint más orvossal találkozik, a szülése alatt akár többel is, ha ügyeletváltás van. Ez egyébként más európai országban is hasonlóan működik, de van egy nagy különbség. „Ez nem is lenne baj, ha a protokoll egységes lenne, és a szülés lefolyása, kimenetele nem azon múlna, hogy kihez kerül a kismama” – mondta el Ferenczi Gabi, aki Debrecenben dolgozik dúlaként. Hozzátette, sok kliense azt az utat választja, hogy terhesgondozásra magánpraxisba jár, szülni pedig vagy az állami kórházba megy, vagy megfizet egy magánkórházat, ám ez nem mindenkinek opció, és nem csupán az anyagi korlátok miatt. „Amikor azt mondják, hogy milyen sok választási lehetősége van egy kismamának, mindig elmondom, hogy ez lehet, hogy Budapesten így van, de egy vidéki kisvárosban, faluban biztosan nem.”

Ferenczi Gabi, dúla (Kép: magánarchívum)

A szülés helyszínéül – alacsony rizikójú terhesség esetén – elvileg három lehetőség közül választhat egy pár: állami kórház, magánegészségügyi intézmény valamint otthonszülés. Ez így jól hangzik, azonban nem mindegy, hogy az ország melyik szegletéről van szó. Vegyük csak az otthonszülést: a háttérintézménynek húsz percen belül elérhető távolságra kell lennie, ami messze nem garantált az ország minden területén. Arról nem is beszélve, hogy bábapraxisból sem áll rendelkezésre elegendő az ország minden pontján. „Budapesten számos szülészet és néhány bábapraxis is van, a legtöbb lakóhely környezetében pedig találunk húsz perc alatt elérhető kórházat. Vidéken azonban más a helyzet. Jelenleg egyetlen budapesti bábapraxis van, amelyik vállalja a helyi (Eger, Miskolc és Debrecen) intézményen kívül szülő anyák ellátását. Ez azt jelenti, hogy ezekhez az anyákhoz is Budapestről érkezik a szaksegítség.”

Nem csupán az intézményen kívüli szülés tekintetében vannak különbségek. Hiába van szabad intézményválasztás, ha az adott településen nincs szülészet, vagy csak egy van, akkor valójában nem mindenkinek van meg a szabad döntési joga. Az egészségügyi rendszer hiányosságai, az adott térségben elérhető intézményi és személyzeti kapacitás hiánya tovább növeli egyes társadalmi csoportok hátrányát az ellátáshoz való hozzáférésben és a választás szabadságában. Ez súlyosan érinti azon területek lakóit, ahol magas a mélyszegénység és az elszigeteltség szintje – olvashatjuk az Emma Egyesület és a Romaversitas közös kiadványában. A választás és a lehetőségek szabadsága jellemzőbb a nagyvárosokban élőkre, valamint a középosztály kiváltsága, ahogy az is, mennyire felkészült a kismama, mennyi információja van a magzat fejlődéséről, a kockázatokról, az intézményi protokollokról. Mindez – akár az információ-, akár az infrastruktúra hiánya – befolyásolhatja az anyai és a magzati egészséget is. Bass László szociológus kutatása is ezt támasztja alá: „A gyermekek fejlődésében mutatkozó hátrányok már a születés pillanatában – sőt, már a várandósság alatt megjelennek. A rossz táplálkozás, a több stressz, a szolgáltatások rosszabb elérése következtében a szegény családokban, illetve az alacsony iskolai végzettségű édesanyák esetében nagyobb arányban születnek kis súlyú újszülöttek.”

A szülés után sem jobb a helyzet. Magyarországon elméletileg országosan lefedett a védőnői hálózat, amely azt hivatott szolgálni, hogy mind a kisbaba, mind az édesanya a szakemberek látókörében maradjanak. Ám a NEAK tavalyi adatai szerint a dolgozó védőnők ötöde, tehát nagyjából ezer védőnő helyettesít saját körzete ellátása mellett. Így az osztott figyelem a saját körzetét is hátrányosan érintheti, nagyjából kétezer-ötszáz-háromezer feladatellátási helyen nem jut a gondozottakra megfelelő mennyiségű idő és figyelem.

Sok múlik a szerencsén – és ez nem szerencsés

Ma Magyarországon az látható, hogy reprodukciós kérdésekben szinte alig van olyan pont, amelyben az eredményesség nem a rendszerben pillanatnyilag résztvevőkön múlna a leginkább. Túl sok minden múlik azon, „szerencsés” helyre születünk-e.

Kattints IDE, és olvass tovább a magyarországi gyermekesélyekről!