Gyerek

Galéria: Ők a meseszép Grace Kelly unokái

II. Albert monacói herceg ikreit már most is imádja a kamera, akárcsak nagymamájukat, a meseszép színésznőt, Grace Kelly-t.
2022. December 26.
Grace Kelly és Rainer herceg szerelme legendás volt

 

Grace Kelly és III. Rainer monacói herceg találkozása mesébe illő volt. Az Oscar-díjas színésznő és a törpeállam első embere ugyan nem szerettek egymásra első látásra, de az első találkozásukat egyre több követte és szép lassan szerelemmé vált a kapcsolatuk.

A sors azonban nem akarta, hogy sokáig tartson a boldogságuk, Grace Kelly 1982-ben, alig 52 évesen autóbalesetet szenvedett  – feltehetően vezetés közben kapott agyvérzést. A csodaszép hercegné sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az orvosok végül lekapcsolták a lélegeztetőgépről.

Így már nem ismerhette unokáit, köztük fia, II. Albert herceg ikergyermekeit, Gabriellát és Jakabot, akik 2014. december 10-én születtek. Bár Gabriella érkezett az ikrek közöl először, a trónörökös mégis Jakab lesz – a monacói törvények és szokások még nem érkeztek meg a XXI. századba.

6 fotó megtekintése

A kép úgy teljes, hogy elmondjuk, az ikreken kívül Albert hercegnek két másik gyermeke is van, akik házasságán kívül születtek. Jazmin Grace 1992-ben jött a világra, míg Alexandre egy 2005-ös románc gyümölcse. 

A négy testvér amúgy jó viszonyban van egymással, bár nem sűrűn találkoznak.