- Kutatások szerint a kortársak elutasítása az önértékelést és a lelki egészséget is érintheti.
- A rendszeres kiközösítés is befolyásolhatja, a gyerek hogyan reagál majd felnőttként a társas helyzetekre.
- A szülői támogatás és a biztonságos közeg sokat segíthet a negatív élmények feldolgozásában.
Mi számít kiközösítésnek a gyerekek között?
Amikor kortárs bántalmazásról beszélünk, sokaknak azonnal a csúfolódás, a sértegetés vagy a fizikai agresszió jut eszébe. A gyerekek közötti elutasítás azonban ennél jóval csendesebb formában is megjelenhet. Előfordulhat, hogy egy gyereket rendszeresen nem választanak be a csapatba, nem engednek oda a közös játékhoz, nem szólnak hozzá, vagy a többiek látványosan nélküle szervezik meg a programjaikat. És ez már oviban is felütheti a fejét.
Van, akiben életre szóló nyomokat hagy a kiközösítés (Forrás: Getty Images)
A kiközösítés azért is különösen nehéz helyzet, mert a gyerek nem feltétlenül tudja megfogalmazni, mi történik vele. Csak azt érzékeli, hogy nem szívesen látják, nem keresik a társaságát, és valahogy mindig ő marad kívül a közösségen.
Fontos különbséget tenni egy egyszeri nézeteltérés és a tartós elutasítás között.
A gyerekek barátságai változhatnak, időnként összeveszhetnek, és előfordulhat, hogy valaki egy-egy játékból kimarad. A probléma akkor válik igazán aggasztóvá, ha az elutasítás rendszeressé válik, és a gyerek tartósan azt tapasztalja, hogy nincs helye a közösségben.
Hogyan hat a kortárs elutasítás a gyerek önértékelésére?
A társas kapcsolatok alapvető szerepet játszanak a gyerekek fejlődésében. A kortársaktól érkező visszajelzésekből is tanulják, hogyan kapcsolódjanak másokhoz, hogyan kezeljék a konfliktusokat, és hogyan lássák saját magukat.
Egy 2023-ban publikált metaanalízis 16 kutatás, összesen 35 032 serdülő adatainak elemzésével vizsgálta a kortárs bántalmazás, az önértékelés és a lelki nehézségek kapcsolatát. Az eredmények összefüggést mutattak a kortársak általi bántalmazás, az alacsonyabb önértékelés és a befelé forduló problémák, például a szorongásos vagy depressziós tünetek között.
Ez azért fontos, mert egy rendszeresen elutasított gyerek idővel könnyen arra a következtetésre juthat, hogy vele van a baj.
Megkérdőjelezheti saját értékét, és azt gondolhatja, hogy azért nem barátkoznak vele, mert nem elég érdekes, ügyes vagy szerethető.
Az ilyen élmények nem minden gyereknél vezetnek ugyanolyan következményekhez, de a kutatási eredmények alapján érdemes komolyan venni őket.
A kirekesztés emléke később is előjöhet
A tartós kortárs elutasítás nem feltétlenül ér véget azzal, hogy a gyerek másik osztályba kerül, új barátokat talál, vagy idővel megváltozik a közössége.
Egy holland kutatásban 12–15 éves kamaszok társas kirekesztésre adott reakcióit vizsgálták. A résztvevők egy részét 6 és 12 éves koruk között tartósan elutasították a társaik. A kutatók azt találták, hogy ezek a fiatalok az újabb kirekesztési helyzetekben erőteljesebb agyi aktivitást mutattak bizonyos, a társas elutasítással és az ahhoz kapcsolódó kellemetlen érzésekkel összefüggő területeken. Ez arra utal, hogy a korábbi tapasztalatok később is befolyásolhatják, hogyan éli meg valaki, ha egy társas helyzetben kívülállónak érzi magát.
Egy másik, portugál iskolákban végzett, hosszú távú kutatás a gyermekkortól a fiatal felnőttkorig követte a kortárs elutasítás, a szorongás és a depresszió kapcsolatát. Az eredmények szerint ezek a nehézségek kölcsönösen is összefügghetnek egymással:
a szorongás és a depresszió egyes esetekben megelőzheti a társas elutasítást, máskor pedig az elutasítás járulhat hozzá a lelki problémák kialakulásához.
Vagyis nem lehet minden esetben egyszerű ok-okozati kapcsolatot felállítani, de a kutatások megerősítik, hogy a gyerek társas élményei és lelki állapota szorosan összefügghetnek.
Milyen jelei vannak annak, hogy egy gyereket kiközösítenek?
- Nem hívják játszani.
- Kimarad a közös programokból.
- Nem választják csapatba.
- Nem akar iskolába menni.
- Szomorúbbá vagy visszahúzódóbbá válik.
Mit tehet a szülő, ha a gyereke kimarad a közösségből?
Az első és legfontosabb, hogy a gyerek érezze: otthon meghallgatják, komolyan veszik, és nincs egyedül a problémájával. Nem szabad azzal elintézni a panaszát, hogy majd kibékülnek, vagy hogy mindenki kerül néha kellemetlen helyzetbe.
Ha a gyerek elmeséli, hogy nem engedték játszani, vagy a társai nem szóltak hozzá, próbáljunk higgadtan kérdezni: Mi történt pontosan? Egyszeri esetről van szó, vagy már korábban is előfordult? Van-e olyan osztálytársa, akivel viszont szívesen van együtt?
A cél nem az, hogy azonnal megoldjuk helyette a konfliktust, hanem hogy segítsünk neki megérteni és feldolgozni a történteket. Kisebb gyerekeknél a közös játék, a szerepjáték vagy egy mesén keresztüli beszélgetés is segíthet abban, hogy könnyebben kifejezze az érzéseit.
Ha az elutasítás rendszeres, érdemes felvenni a kapcsolatot a pedagógussal. Fontos, hogy ne csak az osztálytermi helyzetet, hanem a szüneteket, az udvari játékot és a közös programokat is megismerjük. Ha a gyerek tartósan szorong, visszahúzódik, nem akar iskolába menni, vagy látványosan megváltozik a viselkedése, gyermekpszichológus segítségét is kérhetjük.
A támogató családi háttér sokat számíthat. Egy 2025-ös, általános iskolásokat vizsgáló kutatás szerint a szülőktől, tanároktól és kortársaktól érkező társas támogatás mérsékelheti az elutasítás okozta negatív érzelmi reakciókat.
A legfontosabb üzenet tehát az, hogy a gyereknek nem kell egyedül megküzdenie a kiközösítéssel. Lehet, hogy a szülő nem tudja megváltoztatni az egész közösséget, de segíthet abban, hogy a gyerek ne a társai elutasításából vezesse le a saját értékét.
Kapcsolódó cikkek
