Gyerek

Győrfi Pál önvédelemre tanítja majd a lányait

A mentősök szóvivője két fiú és két lány édesapja, igyekszik mindent megtenni, hogy gyerekeit biztonságban tudja.
2024. Március 10.
Győrfi Pál és scaládja
Kép: Olajos Piroska, fotocentral

Győrfi Pál két fiú és két lány büszke édesapja, és Danit kivéve gyerekei még nagyon fiatalok, hiszen nagyobbik lánya, Alíz is csak 12 éves.  A Bors még nőnap alkalmából kérdezte arról a szóvivőt, mit tesz azért, hogy biztonságban tudja gyerekeit.

Egyelőre még bele sem mertem gondolni, hogy ha néhány év múlva, majd egyedül járnak, nemcsak iskolába, hanem esetleg a barátnőikkel találkozni, a városba bulizni, akkor milyen veszélyeknek lesznek kitéve. Egyik oldalról én őszintén úgy gondolom, hogy Budapest és Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb helye. A másik oldalról azért itt is történhet bármikor valamilyen támadás. Úgyhogy valamennyire fel kell készíteni őket, és ezt én már elkezdtem! – mondta a szóvivő.

Azt már megtanította gyerekeinek, hogy senkivel nem szabad szóba állni, ismeretlen emberrel nem szabad elmenni. 

– Az a tervem, hogy ha nem is harcművészekké, de az önvédelem alapfogásaira felkészült nővé szeretném őket nevelni – árulta el Győrfi Pál, aki arra is neveli gyerekeit, hogy az életük fontos része legyen a sport.

– Mindkét kislányom sportos alkat, az egyikük ritmikus gimnasztikázik, a másik pedig röplabdázik. Nem áll távol tőlük a testmozgás – mesélte a szóvivő.