
Kép: Getty Images
Tényleg repül az idő
Míg gyerekkorban úgy tűnik, mintha az évek nagyon lassan telnének el, addig ahogy egyre idősebbek leszünk, úgy érezzük, mintha elrepülnének a hónapok, évek. A jelenségnek tudományos magyarázata van. Szakértők szerint ugyanis, ahogy öregszünk, az időről alkotott képünk gyökeresen megváltozik.
„A napok, hetek, évek érzete nagyban függ attól, hogyan éljük meg az időt: benne vagyunk a pillanatban, vagy visszatekintünk rá?” – magyarázta a HuffPostnak Cindy Lustig, a Michigani Egyetem pszichológiaprofesszora. Szerinte az idő érzékelését befolyásolja az emlékezet, és az is, hogy mennyit tapasztaltunk már – egy nyolcévesnek egy hét hatalmas szelet az életéből. Egy nyolcvanévesnek már csak egy apró rész. Ezért tűnik úgy, hogy a kor előrehaladtával gyorsul az idő.
A mindennapok hasonlósága is szerepet játszik abban, hogy éljük meg az időt. Egy nyugdíjas napjai gyakran sokkal egyformábbak, mint egy iskolás gyereké, aki nap mint nap új élményeket szerez. És bár a pillanatban talán lassabban telnek a percek, visszatekintve az idő összemosódik, és úgy érezzük, „elszaladt” egy év. „Az agyunk a változást rögzíti” – mondta Adrian Bejan, a Duke Egyetem professzora.
A gyerekek nap mint nap rengeteg új ingerrel találkoznak – tanulnak, mozognak, új helyekre mennek –, így sokkal gazdagabb élményanyagból idéznek vissza, ezért érzik lassabbnak az időt. Felnőttként gyakran kevesebb újdonság ér minket, így visszatekintve üresebbnek tűnik egy hosszabb időszak, és gyorsabbnak érezzük a múlását. Néhány kutató szerint a látás és az ingerfelvétel sebessége is számít. Gyerekként az agy hihetetlen mennyiségű új képet dolgoz fel, felnőttként viszont egyre kevesebbet. Minél kevesebb inger, annál összefolyóbbnak tűnik az idő.
Bár fizikailag nem tudjuk lassítani az időt, a megélését igen
A szakértők szerint az újszerű élmények a legjobb eszközeink: egy új hobbi, egy hétvégi kiruccanás, egy tanfolyam vagy akár egy régi szenvedély felelevenítése képes „megtoldani” az időt az emlékezetünkben.
Egy korábbi vagy egy új hobbi végzése, és az új dolgok elsajátítása is jó módjai lehetnek annak, hogy hosszabbnak érezzük az időt visszatekintve. Továbbá Lustig szerint a teljes elkötelezettség és a pillanat megélése miatt is úgy érezhetjük, hogy ezek a pillanatok tovább tartanak. A mindfulness – a pillanatra való figyelés – szintén segíthet. Kutatások alapján, ha tudatosan jelen vagyunk, nem több dologgal zsonglőrködünk egyszerre, a percek is lassabbnak érződnek. „Nem tudjuk, mennyi időnk van, de van befolyásunk arra, hogyan éljük meg” – mondja Lustig. „Érdemes tehát a lehető legtöbbet kihozni belőle.”