Gyerek

Hétvégi időjárás: visszatér a nyári idő, sok napsütéssel

Vasárnap akár 25-30 Celsius-fok közötti hőmérséklet is lehet a legmelegebb órákban.
2024. Június 13.
kisgyerek fagyizik
(Kép forrása: Getty Images)

A hétvégén visszatér a nyári idő, sok napsütéssel és szombattól melegedéssel; vasárnap akár 25-30 Celsius-fok közötti hőmérséklet is lehet a legmelegebb órákban, miközben csak elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar – írj a HungaroMet Nonprofit Zrt. csütörtöki előrejelzése alapján az MTI.

Pénteken a keleti részeken fokozatosan szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, közben nyugat felől fátyolfelhőzet is sodródik az ország fölé, amely a nyugati tájakon délután néhol meg is vastagszik. Legfeljebb elvétve lehet zápor és helyenként élénkül meg csak a légmozgás is. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23-24 Celsius-fok körül várható.

Szombaton sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Késő délutántól, estétől főleg az északnyugati, északi országrészben erősebben megnövekedhet a felhőzet és elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. A déli, délkeleti szél sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik, majd estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul az áramlás. Hajnalra 8-16 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet, délután pedig 25-29 Celsius-fok várható.

A hét utolsó napján az összefüggőbb felhősávok kelet, északkelet felé távoznak – mögöttük gomolyfelhőkre, sok napsütésre lehet számítani. Vasárnap általában nem lesz csapadék, de főleg északon, majd inkább keleten helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Több helyütt megélénkül az északnyugati, nyugati szél, zivatarban erős lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11-17 Celsius-fok, míg a csúcsérték 25-30 Celsius-fok között valószínű.

Forrás: MTI