Gyerek

Iskola után időseknek olvas fel ez a hétéves kislány

A hétéves Maggie nagyon szeret olvasni és a történeteket másokkal megosztani. Azt találta ki, hogy iskola után elmegy a helyi idősek otthonába és felolvas az ott lakóknak.
2023. Október 29.
Kislánya felolvas idősnek
Kép: Getty Images

A Minnessotában élő hétéves Maggie Kuznia édesanyja a helyi idősotthonban dolgozik. Sokszor vitte magával a kislányt, aki szeret ott lenni és kedveli az ott lakókat. Maggie imád olvasni, egy nap pedig előállt egy olyan ötlettel, ami összeköti ezt a két dolgot: – Anya! Mától könyveket viszek az otthonba és olvasni szeretnék a lakóknak – írja a Sokszinuvidek.24.hu.

Hetente több alkalommal is iskola után ellátogat az idősotthonba és felolvas az ott élőknek. Az olvasás általában kifestőkönyvek színezésével és rejtvényfejtéssel egészül ki, amit mindannyian boldogan végeznek.  Idős barátai között van egy nyugdíjas általános iskolai tanár is, aki szívesen segít a kislánynak, ugyanis épp ilyen korú gyerekeket tanított korábban. Sőt, az idős tanítónő és Maggie elkezdenek közösen írni egy könyvet.