Gyerek

Játékötletek a szülinapi gyerekbulira

A születésnapi gyerekbulikon a jó hangulathoz nagyon fontos a játék, a szórakoztató tevékenységek. Válogattunk néhány klasszikus játékot, ha ötletet merítenél a zsúrhoz!
2023. Szeptember 21.
(Kép forrása: Getty Images)

Szobor-tánc és székfoglaló

Tényleg régi klasszikus ez a két játék, de nagyon szórakoztatóak tudnak lenni! Mindkettő esetében zenét kell indítani, és amikor az adott dal megáll, feladata van a résztvevőknek. A szobor-tánc setében amíg nem szól a zene, addig úgy kell a gyerekeknek megállnia – bármilyen póz felvételével –, mintha szobrok lennének. Amikor a zene elindul, kezdődhet a tánc! Amikor viszont leáll, meg kell ismét dermedni, mint egy szobor. Ha valaki ekkor mozog, az kiesik a játékból.

A zenés székfoglalónál a játék elején támlával hátrafelé kell székeket elrendezni kör alakban – méghozzá eggyel kevesebbet, mint ahányan a gyerekek vannak. Amíg megy a zene, a gyerekeknek körbe-körbe kell járni a székek körül, majd amikor leállt, leülniük. Akinek nem maradt helye, az kiesik. Ezután ki kell egy széket a kupacból, mielőtt újra indul a zene. A játékot lehet cifrázni úgy, hogy a gyerekeknek hátrafelé kell menni, vagy guggolva, egymást vállát fogva stb.

Add tovább a csomagot

Ennél a játéknál mindenki kaphat egy kis ajándékot. Egy értékesebb ajándékot, például egy kisebb játékfigurát, labdát stb. tekerj be egy réteg papírba. Mielőtt a következő réteget ráteszed, tegyél abba a rétegbe is egy kis apróságot – például egy matricát, egy kis csokit, bármit, ami szimpatikus –, akár a buli témájához illeszkedve. Készíts annyi ilyen apró meglepetéses réteget, ahány gyerek lesz a bulin. A játék során szintén zenét kell indítani, és körbe adogatni a csomagot. Amikor leáll a zene, az a gyerek, akinél a csomag maradt, leveheti a felső réteget, és így az övé a benne található apró meglepetés. Akinél a végén maradt a csomag, az kapja a legbelülre csomagolt jutalmat.

Néhány ötlet fogócskára

Ha jó az idő, és szabadtéren tudjátok tartani a bulit, jó ötlet lehet bedobni egy-egy fogócskát, amivel egy kicsit levezethetik az energiájukat a gyerekek. A legegyszerűbb fogócskától kezdve ennek számtalan változata van. Az érintő-fogócskánál például ahol a fogó megfogja a másik játékost, annak úgy kell tovább szaladnia, hogy az egyik kezével megfogja az adott testrészét. Ha megint elkapják, a másik, szabadon lévő kezével kell ugyanígy tenni. A harmadik elkapás esetén le kell ülnie, mert kiesett.

A szobor-fogócska esetén akit megfogtak, annak „szoborrá kell változnia” – ezt lehet úgy is játszani, hogy ekkor kiesik az adott játékos, vagy úgy is, hogy egy másik játékos visszaváltoztathatja, és ismét szaladhat tovább.

A színcápa játéknál a fogónak háttal kell állni, a többi játékosnak pedig tőle távolabb kell egy vonalban felsorakoznia. A fogónak mondania kell egy színt, és akinek a ruháján ilyen van, annak meg kell próbálnia átfutni  fogó mögé, aki eközben már szembe fordulva próbálja elkapni azokat, akik felé szaladnak.

Kincsvadászat

Bármilyen buli témájához illeszkedhet ez a játék, amiben a gyerekeknek akár kint, akár bent nyomokat kell keresniük, amiket előzőleg elrejtettél. Például egy-egy rejtvényes üzenetet, ami elvezet a következőhöz. A végén megtalált kincs lehet a témához illeszkedő, olyan apróságok, amikből mindenkinek jut, de akár egy adag süti is.

Tematikus kitalálós játék

Az activity-hez hasonló kitalálós játékot játszhatjátok mutogatással és rajzolással is. Érdemes előre készülni feladványokkal, bizonyos témakörökben, de lehet akár az összes feladvány olyan, ami a buli témájához illeszkedik. Alkossatok kettő vagy több csapatot a gyerekekből, és kezdődhet is a játék.

Matrica-csempész

Ez a játék valójában az egész buli alatt tarthat. Szükség lesz hozzá matricákra, például kisebb színes pöttyökre vagy más alakzatokra. A játék lényege, hogy úgy kell a többiek ruhájára tenni a matricákból, hogy azt ne vegye észre a másik illető. Kire mennyi matricát tudnak csempészni? A buli végén kiderül.

Medúza játék

Ez a játék nem a tengeri állatról kapta a nevét, hanem a mitológiai szörnyről. A játék során mindenkinek körbe kell állnia, majd lefelé néznie. Amikor a játékmester azt mondja, hogy lehet nézni, akkor mindenki felemeli a fejét, és ránéz valakire. Ha pont olyanra sikerült, aki őrá nézett, akkor ők kiestek a játékból.

Süti-díszítés

Egy kis kézműves elfoglaltság is szórakoztató tud lenni, de érdemes akkor ilyet játszani, ha nem túlzottan nagy a létszám. Az előkészületekhez szükség lesz néhány muffin alapra, amit a gyerekek krémmel, mázzal, cukorszórással, gyümölccsel stb. kidekorálhatnak maguknak.

Jelmez verseny

Ehhez a játékhoz is kell némi előkészület. Tegyél kupacokba olyan holmikat, amik hasznosak lehetnek jelmezkészítéshez, például sálakat, kiegészítőket, vékony pokrócokat, játékparókákat, arcfestéket és hasonlókat. Lehet teljesen szabadon választott a jelmez, vagy előre ki is húzhattok karaktereket, amiknek be kell öltözni.

(via, via, via)