Gyerek

Középiskolai felvételi: ezek a legfontosabb dátumok

A jövő héten lesz a központi írásbeli vizsga.
2024. Január 09.
(Kép forrása: Getty Images)

A jövő héten, január 20-án tartják a központi írásbelit magyarból és matematikából a hat, illetve nyolc évfolyamos gimnáziumba, illetve a 9. évfolyamra felvételiző diákoknak.

Alább mutatjuk a legfontosabb dátumokat a középiskolai felvételit illetően a következő hónapokban.

  • január 20., 10.00 – Központi írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban. Központi írásbeli felvételi vizsgák a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára.
  • január 30. Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a 9. évfolyamra, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára.
  • február 9. A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények értesítik az írásbeli eredményéről a tanulókat. Ugyanezen a napon az Arany János Tehetséggondozó Programban és az Arany János Kollégiumi Programban részt vevő intézmények értesítik a törvényes képviselőket, tanulókat és általános iskolákat a programra benyújtott pályázatok eredményéről.
  • február 21. Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapot a Hivatalnak. (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők közvetlenül is továbbíthatják a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, a tanulói adatlapot a Hivatalnak.)
  • március 4–20. Szóbeli vizsgák időszaka.
  • április 8–10. A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában. (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezők ezt egyénileg is intézhetik.)
  • május 2. A felvételizők és az általános iskolák ekkor kapnak értesítést a középiskoláktól a felvételről vagy az elutasításról.
  • június 26–28. Beiratkozási időszak a középfokú iskolákba.

(Forrás: oktatas.hu, magyarkozlony.hu)