Gyerek

Kedves formában lett anyakönyvezhető a Cecília név

A meseszép jelentéssel rendelkező Cecília név utoljára 1964-ben jutott be a Top100-ba, így a mostani kislányok körében igazi ritkaságnak számít.
2025. Március 25.

A Top100-ból kevés híján 60 éve kiszorult Cecília név latin eredetű, és két jelentést is hordoz. Az egyik szerint annyit tesz, a Ceciliusok nemzetségéből érkezett, a másik szerint pedig azt jelenti, mennyország.

kislány tavaszi virágokkal

Kevesen tudják a Cecília névről, hogy milyen szép a jelentése (Fotó: Canva.com)

Ez a szépen csengő, ma már ritkának számító név 1955 előtt jutott be először a Top100-ba, a 79. helyen. 1964-ig tartotta magát az illusztris listában, azután búcsút kellett intenie a divatos neveket összefoglaló rangsornak.

A Cecília a 86. helyről köszönt el a Top100-tól, akkor még olyan neveket tudott maga mögé utasítani, mint az Adél, a Lilla, az Ella vagy épp a Dorottya.

Kedves változatban adható a Cecília név

A Cecília, ami egy jó ideje egyáltalán nem számít felkapott névnek, nagyon kedves változatban is anyakönyvezhető az itthon született kislányoknak. Ez a szerintünk megfontolandó lánynév a névkeresőben lévők számára nem más, mint a Cilka.

 A Cilka a Cecília önállósult becézője, ami belophatja magát a szülők szívébe a kedves hangzásával, a szép jelentésével és azzal, hogy jóval rövidebb az eredeti alakjánál.

Annak, aki szívesen adná a kislányának a Cecília becézett formáját, de valamiért nem érzi tökéletesnek a Cilkát, az alábbi változatokból is szemezgethet:

  • Cecilla
  • Cicelle
  • Cila
  • Cili
  • Cilla
  • Célia

Fotó: Canva.com