A száz legfelkapottabb női név listájába 60 évvel ezelőtt került be a Réka, ami egyébként egy igazán nagy múltra visszatekintő, kedves jelentést hordozó lánynév.

Volt idő, amikor a Réka igazi élvonalbeli női névnek számított: annyira felkapott volt 1995 és 2011 között, hogy bérelt helye volt a Top10-ben is. Fénykorában, 2005-ben a második legmenőbb lánynév volt itthon, de a harmadik helyet is több éven át birtokolta.
2010-től látványosan zuhanni kezdett a népszerűsége, olyannyira, hogy ma már csak a 75. helyen áll. Míg 2004-ben még ezernél is több kislány kapta, addig 2024-ben már csak 156 szülő gondolta úgy, hogy Rékának nevezi el a kislányát.
A Réka török-hun eredetű név, ami annyit tesz, víz, patakocska. Rékának hívták Attila hun király főfeleségét is, így a magyar mondákban is gyakran szerepel ez a szép női név.
A Réka névváltozatai
A ma igen divatosnak számító dupla nevekből sem maradhatott ki a Réka, aki netán nem tudna dönteni a két név között, összevonva is adhatja ma már a lányának az Annarékát.
Az az önálló változat, amire mi felkaptuk a fejünket a HUN-REN Nyelvtudományi Intézet utónévkeresőjét böngészve, nem más, mint az Arikán, amit mindössze néhány előfordulással regisztráltak itthon.
A Rékához hasonlóan ez is vizet és patakocskát jelent.
Fotó: Getty Images – Cavan Images