Gyerek

Odáig vannak a szülők ezért a ’60-as években divatos lánynévért

Már az '50-es években elérte ez a szépen csengő lánynév, hogy több változatban is ott legyen a Top100-ban. Jó ideje újra imádják a szülők!
2025. Január 23.

Bizonyos nevek hallatán, amik régen számítottak divatosnak, mindenkinek egy néni ugrik be – nos, ez garantáltan nem tartozik azok közé, ugyanis ma is sok kisbabának választják!

Fotó: Fortepan / Krasznai Gyula

Fotó: Fortepan / Krasznai Gyula

Hosszú évtizedek óta biztos a helye a Top100-ban a Júlia névnek, amit már az ’50-es évek közepén is előszeretettel választottak a szülők. Igaz, nem ez volt a legkedveltebb formája: a legdivatosabb női nevek listájában a 13. helyet foglalta el a Julianna, amit azzal érdemelt ki, hogy 1500-nál is több babának adták.

A 47. helyen akkor a Juliánna szerepelt, és a mára egészen felkapottnak számító Júlia a rossznak egyáltalán nem mondható 55. helyet foglalta el. A ’60-as, ’70-es évek táján aztán egyre több szülő zárta a szívébe ezt a lánynevet, ami így egyre feljebb jutott a népszerűségi listán. A legtöbb kislánynak 2020-ban adták ezt a nevet Magyarországon, a legutóbbi Top100-ban az 57. helyen találjuk.

A Júlia név eredete, jelentése

A mindenki által ismert és sokak által szeretett Júlia név latin eredetű, és több jelentés is társul hozzá. Annyit tesz, Juliusz nemzetségéhez tartozó, Jupiter istenségnek szentelt, ragyogó. 

A Julianna névvel kapcsolatban érdekes dologra bukkantunk: míg az 1955 előtti időkben többezer kislánynak választották, népszerűsége fokozatosan csökkenni kezdett. Olyannyira, hogy 1994-ben végleg búcsút kellett intenie a Top100-nak, de! 2010-ben annyi kislányt kereszteltek Juliannának, hogy a következő évben sikerült visszatérnie a gyakori lánynevek 100-as listájába. 

Azóta hiába is keressük ott a Juliannát, de ki tudja, ezek szerint bármikor visszatérhet! Addig is, teszi a dolgát helyette a Júlia, ami egyelőre kirobbanthatatlannak tűnik a legmenőbb lánynevek listájából.

Ma már meglepően sok formában anyakönyvezhető a Júlia név, ami kislányoknak és felnőtteknek egyaránt jól áll. Bármelyik újszülött lehet gond nélkül:

  • Julcsi
  • Juli
  • Julietta
  • Julilla
  • Julinka
  • Juliska
  • Julitta
  • Juliána 

Fotó: Fortepan / Krasznai Gyula