Egy édesanya írt a napokban köszönőlevelet az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, akik örömmel közzé is tették friss Facebook-posztjukban a hálával teli sorokat.
Szerencsére egyáltalán nem ritka esemény, hogy a mentősök olyan visszajelzéseket kapjanak korábban bajba jutott pácienseiktől vagy hozzátartozóiktól, amiben maximális elismerésüket fejezik ki. Ilyen levelet kapni az év bármely napján jóleső, az ünnepekhez közeledve azonban talán még annál is szívmelengetőbb.
„Büszkék lehetnek magukra!”
A legfrissebb üzenetben egy szülő fejezte ki háláját a mentőszolgálat vecsési ügyeletén dolgozó életmentőknek, akik nemcsak szakmailag teljesítettek kiemelkedően, hanem emberségből, kedvességből is csillagos ötösre vizsgáztak:
„Nagyon köszönöm a vecsési ügyeletükön történt rendkívül figyelmes és szakszerű ellátást” – kezdi a levélíró, majd így folytatja:
Síró, már-már üvöltő gyermekem példás türelemmel történő megnyugtatását, ellátását. Az egyik ápoló pár perc alatt mosolyt csalt az arcára, nekem pedig megmutatta, hogyan kell tartani vizsgálathoz a kicsim. A doktor úrnak is köszönet a türelméért és a vizsgálatért, ellátásért.”
Amellett, hogy csupa nagy betűvel háromszor is megköszönte a lelkiismeretes munkát, a levélíró azt üzente a Mentőszolgálat dolgozóinak, hogy büszkék lehetnek magukra.
Fotó: Országos Mentőszolgálat – Facebook oldal