Bár mindenki mondta, hogy az alvó gyereket hagyjuk nyugodtan, addig jó, amíg csendben van, mégis befészkeli magát az ember agyába egy irracionális aggodalom, és muszáj megbizonyosodnunk arról, hogy a gyerek nem kómában van, csak alszik. Még akkor is, ha ennek többnyire sírás a vége.
Nos, eleinte valami ehhez hasonló érzés kíséri végig a terhesség harmadik-negyedik hónapjában a kispapát. Első két leányom várásakor legalábbis folyton aggódtam, mert az már biztos volt, hogy az utód ott fejlődik a párom pocakjában, de ezen a tudaton kívül más életjelet nem nagyon adott. Néha ugyan el-elkísértem a drágámat az ultrahangos vizsgálatra, amikor a monitoron mocorgó apróság látványa néhány órára megnyugtatott, de aztán megint egy hónap telt el csendben, mozdulatlanul, jelek nélkül. Illetve… jelek, azok voltak, csak nem a babán, hanem az anyán. Reggeli rosszullétek, gyomorégés, hányinger és a többi tünet, kinek-kinek alkata szerint. Az első terhességnél nekem is nehéz volt megérteni, amit az orvos mondott, hogy ez a normális, és csak örüljünk, mert amíg ezek vannak, addig a baba szépen fejlődik. Persze hogy minden aprósággal próbáltam hát csillapítani a párom szenvedéseit. Aztán a második terhességnél már akkor aggódtam jobban, ha néhány napra abbamaradt a feleségem panaszáradata. De “szerencsére” mindig visszatértek a rosszullétek. Ez az egyetlen olyan jelzés, amiből a kispapa is tudja, hogy még dolgozik odabenn az új életet előállító biológiai csoda…
Így jutottunk el a mostani terhességig – az, hogy ehhez a feleségemnek kellemetlen, émelygő, fájdalmas, kibírhatatlan és elviselhetetlen érzések társulnak, nekem már természetes, sőt, el is várom. Így aztán a panaszáradat nemhogy zavarna, inkább megnyugtat, és olyan elhamarkodott kijelentésekre ragadtat, mint amikor arra kértem őt, hogy – mivel éppen indulnunk kellett – nyugodtan legyen rosszul, de ha lehet, ezt csinálja inkább menet közben!
No, ez persze csúnya volt, tudom én, és ezúton fel is hívom a kedves férfi olvasók figyelmét, hogy a fent leírt jelenetet ne próbálják otthon utánam csinálni, mert komoly sérüléseket okozhat. Az viszont tény, hogy a másik szenvedéséhez is hozzá lehet lassan szokni, és az is tény, hogy a terhességnek ebben a szakaszában tényleg nem nagyon kap a kívülálló más bizonyságot, mint a kismamán jelentkező kellemetlen tüneteket. Ne feledjük, ilyenkor még csak a pocak méretén sem nagyon lehet tetten érni a más állapotot!
Később persze majd eljön az idő, amikor a pocak és a magzat is nagyobb már, és a kis Alien activityzni kezd odabenn: a hasfalon keresztül is jól láthatóan mutogat. A lelkes apukák ilyenkor általában tudni vélik a megfejtést: “két szó; a második apa; az első… szerelő? (ilyenkor apa gyanakvó pillantást vet anyára…) Ja nem, szeretlek, apa! Ó, én is, kicsim!”
Ebben a harmadik hónapban viszont még ilyen hasfalon túli élményekre csak az ultrahang segítségével számíthat a férfiember. Nos, ezt megkaptam én is, és tényleg élmény volt. Először láttam ugyanis együtt a három gyerekemet, igaz, a harmadikat még csak monitoron. De ezen a vizsgálaton tényleg együtt volt az egész család, és ez mindenkit lelkesített, beleértve a picurt is, aki megmutatott minden trükköt, amit eddig tanult. Ez pedig annyira tetszett a nagyobbaknak, hogy kezdem azt hinni, néhány hónap múlva már ők játszanak pocakon keresztüli activityt a tesóval, helyettem.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
