Nevezetesen, hogy kell-e amniocentézis vagy bármilyen más hasbaszúrós genetikai vizsgálat, merthogy ebben a korban már szokták javasolni a kismamáknak. Ő pedig engem kérdez, hogy mit gondolok, vállalja-e a vizsgálattal járó, vagy inkább vállalja-e a vizsgálat elhagyásával járó kockázatot. Mert ugye ez így is, úgy is fennáll. Előfordulhat, hogy éppen a beavatkozás miatt sérül a magzat, és előfordulhat, hogy a vizsgálati eredmény hiányában egy már eleve súlyosan sérült magzat jön a világra. És az én feleségem ebben kér tőlem tanácsot, én pedig nyilván nem tudok egészségügyileg megalapozott választ adni.
Nagyjából arról szól ez a kérdés, hogy mennyire bízunk a jó szerencsénkben, mennyire bízunk abban, hogy ez a baba arra hivatott, hogy egészségesen szülessen, és mennyire bízunk abban, hogy mi ehhez megfelelő genetikai állományt tudunk neki átadni.
Ami azt illeti, a genetikai állományunk egyik defektusa már a második lányunk születésénél kiderült, aki egy anyagcsere-betegséget kombinált össze a mi génjeink hiányosságai miatt, de így is tökéletes és egészséges. Persze néhány korlátot be kell tartania étkezéskor, és ez bizony olykor kihívást jelent neki és nekünk is, de remekül megbirkózik a feladattal. Olyan rendellenesség ez, amit nyilván senki nem választana a magzatának, de ami miatt fel sem merülhet, hogy a baba ne szülessen meg. Vajon mit kezdenénk azzal a hírrel, ha most egy genetikai vizsgálat egy ennél sokkal súlyosabb rendellenesség lehetőségét mutatná ki? Tudva azt, hogy olyan is volt már a történelemben, sőt személyes ismeretségi körünkben, hogy a genetikai vizsgálat hamis pozitív eredményt produkált.
Egyszóval a “legyen-e hasbaszúrós vizsgálat?” kérdésre nem tudtam választ adni, inkább csak reményt, hogy nem lehet rá szükség, biztosan minden rendben van a picivel. Persze mindenki ezt reméli, és persze még sincs minden pici rendben. Ezért abban egyeztünk meg, hogy csináltassunk meg minden lehetséges egyéb vizsgálatot, és ha azok nem utalnak semmilyen bajra, akkor bízzunk magunkban és a babában további vizsgálat nélkül. Ezért vártam izgatottan a most esedékes genetikai ultrahangot.
Ehhez képest az, hogy az ultrahangon kiderül-e a baba neme, számomra másodlagos kérdés volt.
Soha nem éreztem úgy, hogy fiú utód nélkül nem lehet teljes az életem, sőt, kifejezetten lánygyereket szerettem volna. Sokáig nem is tudtam, hogy nekem fiú után kellene vágyakoznom, míg az első leányommal teherbe nem esett a feleségem. Akkor nekiestünk, hogy felújítsuk a lakást, felkészítsük az érkezésére. Már javában dolgozott a vízszerelő, az asztalos, a burkoló és a szobafestő, amikor a feleségem hazajött az egyik ultrahangvizsgálatról, és bejelentette, hogy leányunk lesz. Én ettől nagyon boldog voltam, de a festő mint egy égi hang szólt le a létra tetejéről: “Zsolti, te sem leszel már férfi! Mert az igazi férfi, mint én, fiúgyereket csinál. Ha pedig az első gyereked lány, akkor a többi is az lesz, mert egy pasi csak egyfélét tud!”
Ez aztán komoly, megalapozott érvelésnek tűnt, így csaknem három másodpercig el is gondolkodtam azon, hogy miért nem fiam születik, majd arra jutottam, hogy bizonyosan azért, mert lányt szeretnék. Lányos apának lenni tényleg jó mulatság, és nemcsak azért, mert a kis csajok elkényeztetik az apjukat, de a kényelem miatt is. Kényelmes például, hogy utazáskor, bevásárláskor nem nekem kell a WC-be kísérgetni a lányokat; vagy ha túl fáradt vagyok a közös játékhoz, hivatkozhatom arra, hogy babázni nem elég fiús dolog; vagy hogy az öltöztetésükhöz csak annyival kell hozzájárulnom, hogy reggelente megdicsérem a csini ruhájukat. Persze ez mind csak játék, a nagy nemi szerepjáték része, mert igazából mégiscsak az érdekel, hogy milyen emberek lesznek ők, és most is az érdekel, hogy milyen ember fog érkezni hamarosan a családba.
Ennyi kérdéssel a fejemben én is elkísértem a feleségemet a genetikai ultrahangra, ahol elsősorban az derült ki, hogy nincs semmi jele bármilyen rendellenességnek, másodsorban pedig az, hogy nem véletlenül törtük a fejünket a feleségemmel most csakis fiúneveken. Ő kisfiú lesz. Én pedig ezek szerint végre férfi!
Csak tudnám, hogy eddig mi voltam!
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
