Eddig nyugodtan szemléltem két leányom fejlődését, hiszen biztosítva volt, hogy az összes nőcis dolgot el fogják lesni az édesanyjuktól, a kevésbé vállalható csajos rafinériákat meg a nagynéniktől, keresztanyáktól, nagyobb unokatesóktól. Nekem elég volt csak azt bizonyítani, hogy a férfiak… (itt egy lemondó kézlegyintés következik, de erre sajna még nincs írásjel!), szóval a férfiak nem tudnak hajat fonni, nem tudják, milyen színek illenek egymáshoz, ha blúzról és szoknyáról van szó, gőzük sincs a blézer és a lézer közti különbségről, és a hancúrozást is csak addig élvezik, amíg valaki rá nem térdel a lábuk közötti micsodára. Hát ez eddig elég jól sikerült, és ha ehhez még sikerült némi türelmet, odafigyelést, játékosságot is párosítanom, szinte mindig megkaptam a “nagyon jó apa” jelzőt.
Bevallom, a jóapa-karrier is ott szerepelt a kamaszkori vágyaim között, csakúgy, mint a színészesdi meg a rádiós műsorvezetősdi. Utóbbiakat ki is próbáltam. A színészkedéstől akkor ment el a kedvem, amikor rájöttem, hogy a színpadon nem lehetek a magam ura, hanem mások uralkodnak rajtam, többek között a rendező. A rádiós műsorvezetést már jobban élveztem, több önállóságot adott a kezdetekkor a régi, azóta már csak múlt időben emlegethető Danubius hullámhosszain, de aztán az is rutinszerűvé vált, és persze kezdett egyre kötöttebb formát ölteni. Így ez is elmaradt szép lassan, és lecseréltem valami újabbra. Időközben pedig elkezdhettem építeni az apai karriert, alig nyolc éve.
Kérdés, hogy vajon tanultam-e a másik két karrier buktatóiból és kudarcaiból. Hát lássuk: Vajon az apa-gyerek kapcsolatban a magad ura lehetsz, vagy ismét valaki más uralkodik rajtad? Gondolom, minden gyakorló szülőnek megvan erre a saját tapasztalati alapokon nyugvó válasza, én viszont idealista vagyok, és azt vallom, hogy ebben a viszonyban nem kellene uralkodnia senkinek a másikon. Legyen a gyerek ugyanolyan partner, mint bármelyik felnőtt, és főképp: a felnőtt is legyen partnere a gyereknek! Ugyan még nem tudom bebizonyítani, hogy ez hosszú távon sikeres recept, de hiszek benne, és ezen dolgozom kezdettől fogva. Azért egy-két helyzetet fel tudok idézni, amikor ez a módszer bevált, például amikor a még csak gügyögő lányommal minden este leültem “elbeszélgetni”, és néhány nap múlva már megvolt az a közös nyelvünk, amivel el tudta nekem mesélni, hogy mit csinált, mit látott aznap. És miután elaludt, és a feleségemnek feltettem az ellenőrző kérdéseket, hogy tényleg kacsákat etettek-e az állatkertben, ő volt a legjobban meglepve, hogy ezt miből találtam ki. Vagy ott volt az a hiszti, ami akkor tört ki, amikor egy vendégségből haza kellett volna indulnunk, de a kisebbik leányom még a felét sem próbálta ki a vendéglátó gyerekek játékainak. A négy jelen lévő szülőből három pattant le a gyerekről, aki csak üvöltött, míg végül leültem mellé, hogy akkor játsszuk végig, amit elkezdett, és közben szépen öltözzünk fel, mert a játék végén indulás. Bejött. Egyébként ha odafigyelsz a gyerekekre, csodálatos és főleg őszinte világba kaphatsz betekintést. És ez a világ nekem nagyon tetszik, és ebből a világból nem hiányzik az uralkodó, szóval remélem, az apai karrieremben nem kell uralkodnom senki felett, és senki nem is próbál majd felettem uralkodni.
A másik kérdés: Vajon az apaság is rutinszerűen monoton és kötött formájúvá lesz-e idővel, mint bármely másik munka? Erre sajnos nincs nagyon megnyugtató válaszom, sem pedig hitbéli meggyőződésem. Mióta elkezdték a sulit/ovit, bizony bejött a mi életünkbe is a napi rutin, amit súlyosbítanak a különórák formájában jelentkező heti rutinok is. Éppen ezért vagyok hálás a sorsnak is és a saját korábbi határozottságomnak is, amiért születésükkor úgy döntöttem, kevesebb időt fordítok szakmai karrierem építésére, és többet a gyerekekre. Szerencsére a sors akkor nem csábított el egy kihagyhatatlan szakmai ajánlattal sem, a többinek egy részét pedig otthonról is tudtam csinálni. Persze attól még volt ott is fárasztó, kevés élménnyel szolgáló rutinmunka, az éjszakai ringatásoktól kezdve a babakocsis minikiruccanásokig, mégis: maradt idő a közös élmények begyűjtésére is. Ebből hát arra kell következtetnem, hogy minél több időt töltök apaként együtt a gyerekekkel, annál később ég ki ez a kapcsolat, mert a kötelező rutinkörök mellett marad idő a közös élményekre is.
Remélem, hogy ez a néhány alapelv beválik majd a fiúnál is, és elég lesz, ha csak embert próbálok nevelni belőle fiú helyett. Attól persze ellesheti tőlem a villanyszerelés, a polccsavarozás, az autóvezetés, a fejelgetés vagy a sörösüveg ajtófélfán való kinyitásának titkait! A még ennél is macsóbb dolgokat pedig úgyis egymástól szedik össze a srácok. Úgyhogy a futball-lelátókat és a konditermeket továbbra is elkerülöm, egészen addig, amíg a fiam nem kéri majd, hogy vezessem be őt a maszkulin világ e titkos szentélyeibe is!
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
