Gyerek

Megérkezik a Mikulás a Józsefvárosi Galériába!

A Hétmérföldes Birodalom Adventi programsorozatára minden szombat délelőtt várják a kicsiket és nagyokat a Józsefvárosi Galériába.
2013. December 03.

A gyönyörűen felújított rendezvényközpont a belváros szívében, a Corvin-negyedtől két perce van, így könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel is. 10 és 15 óra között más és más interaktív gyerekprogramokkal – mesével, muzsikával, színjátékkal, mozgással, logikai játékokkal és kézműves műhellyel – fogadják az érdeklődőket.

December 7-én 11 órától Kemény Henrik: Vitéz László és a csodaláda című előadását láthatjuk Szilágyi Barnabás előadásában. De hát ki is ez a Vitéz László? Egy világhírű népi bábhős a múltszázadból, aki legalább a bábszínházban jól elagyabugyálja az ördögöket, akik rosszat tesznek velünk és a világgal. Ez a piros sapkás, vidám fickó palacsintasütőjével tanítja móresre az ördögöket és magát a halált is. Egy sziporkázó, életvidám, kesztyűs bábjátékban lehet részük, mely Szilágyi Barnabás kezei között éled újra. aki idén a Budapesti és az Országos Egri Bábverseny Arany díjazott bábosa.

Az előadás végén megérkezik a Mikulás! Mindeközben 10 és 15 óra között Mikulásváró kézműves alkotóház: mézeskalácssütés, virgácskészítés nyújt remek programlehetőséget, valamint az apróbbacskák a Palota Játszó Ház: babaházában tölthetik el hasznosan és élvezetesen az időt szakszerű felügyelet mellett.

Az alkalmi jegyek és családi belépők mellett a rendszeresen visszatérő látogatóknak a KAKAÓMesék kedvezményes bérletet ajánljuk, amelyhez egy ajándék pohár kakaó is jár.