A HáziPatika több év után újraindította Egészséghősok Díj akcióját. Ezúttal azonban nem orvosokra vagy intézményekre koncentrált, hanem olyan egészségügyi szakmákra, amelyek kevésbé állnak a középpontban, talán kevesebb figyelmet, megbecsülést kapnak, holott igen sok múlik rajtuk legyen szó megelőzésről, gyógyításról vagy rehabilitációról.
A program során 104 jelölt kapott összesen 907 jelölést. A legtöbben ápolót (54) méltattak, de sok orvosasszisztens (22) mentős (13) és civil aktivista (15) is kapott jelölést.
Közülük öttagú zsűri választotta ki azt a kategóriánként öt pályázót, akikre a HáziPatika-olvasók szavazhattak három héten át.
Hatalmas mennyiségű, 239.920 szavazat érkezett, a végeredmény pedig:
- Az Év Ápolója: Majorné Bukor Edit szakápoló, Szolnoki Hetényi Géza Kórház, nefrológia
- Az Év Mentőse: Poroszkai Germán István mentőállomás-vezető, Dunakeszi
- Az Év Orvosasszisztense: Plank Krisztina szakasszisztens, szakmai gyakorlatvezető, Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézete
- Az Év Civil Egészséghőse: Csernák Krisztina pszichológus
Gratulálunk a díjazottaknak, de minden jelöltnek is, sőt, mindenkinek, aki kitart ezen a nehéz pályán. Ily módon a díj kicsit szimbolikus: a teljes szakmának szól.
Köszönjük azoknak is, akik jelöltek vagy szavaztak, hiszen minden egyes kattintás hálát fejez ki.
A szavazók körében meghirdetett nyereményjátékot nyerték:
- Csizmadiáné Gál Anna
- Zsédely Lászlóné
- Nagy Zita Andrea
A nyertesek és minden ápoló, mentős, orvosasszisztens vagy civil aktivista egészségügyben végzett munkáját 2025. január 23-án, díjátadó ünnepség keretében köszöni meg a HáziPatika kiadója és szerkesztősége.