
Kép: Getty Images
Évről évre slágertéma a horvát Adria és a Balaton összehasonlítása, ebbe mi most nem fogunk részt venni, és kizárólag a magyar tenger árairól mutatunk egy körképet. Hogy mi éri meg és mire mondjuk azt, hogy drága vagy túlárazott, az véleményünk szerint teljesen egyén- és ízlésfüggő. Vannak, akik elképzelni sem tudják, hogy kempingben nyaraljanak vagy, hogy zömmel maguk gondoskodjanak a nyaralás alatt is az étkezésről (magyarán főzzenek), mások egy hétnél kevesebb időre el sem indulnak, megint mások aktívan – biciklizve, vízi sportoknak hódolva, borvidéket járva, koncertekre, kiállításokra látogatva – képzelnek el egy balatoni nyaralást. Mások a preferenciák kisgyerekes családként és mondjuk egy, két kiskamasszal vagy ha a nagyi is velünk utazik. A mentális és/vagy fizikai feltöltődés mindenkinek mást jelent, ezek összehasonlítása értelmetlen. Ha azonban megmutatjuk az árakat, akkor ki-ki eldöntheti, neki mi fér bele, mi éri meg és mi nem.
Strandbelépők: nagy a szórás
A Balaton-parti strandok árai településenként, sőt, akár strandról strandra is jelentősen eltérnek. A legolcsóbb belépők 1000 forint körül mozognak: például a badacsonyi Bányász strand, a balatonszepezdi Viriuszi strand vagy a tihanyi Sajkod strand is ennyiért kínál fürdőzést.
Felső (és ritka) kategóriát képviseli a tihanyi Plage18, ahol a napijegy ára hétköznap 15 000 forint, hétvégén 20 000 forint – igaz, az ár tartalmaz napágyat, törölközőt, napernyőt is.
A legtöbb helyen 1400–2600 Ft között alakul a strandbelépő ára, például:
- Csopaki strand – 2600 Ft
- Balatonfüredi Esterházy strand – 2500 Ft
- Balatonalmádi Wesselényi strand – 2400 Ft
- Siófoki nagystrand (június 11. után) – 2500 Ft
- Balatonszárszó központi strand – 1700 Ft
- Fonyódi Panoráma strand – 1400 Ft
Ezek a standard árak, azaz nincsenek benne a kedvezmények, például több helyen ingyenes a strand az egészen kicsiknek, kedvezményt kapnak a nyugdíjasok és a diákok, léteznek családi jegyek – például a csopaki strandon a családi jegy (2 felnőtt + max. 4 gyermek belépésére jogosít) 8400 Ft-ba kerül. Lényegesen olcsóbb a strandbelépő késő délutántól és persze ott vannak a szabadstrandok, szám szerint 50 található a Balatonnál. “Van egy kis házunk a Balatonnál, lent töltjük szinte az egész nyarat és leginkább szabadstrandra járunk, valamint 17 óra után, amikor sokkal olcsóbb – meséli Emese. – Szabadúszó vagyok, a férjem pedig csütörtök délutántól hétfő reggelig van velünk, a többi napon be kell mennie az irodába. Nyilván kivételes helyzetben vagyunk, részben a rugalmas időbeosztásunkkal, részben amiatt, hogy van egy házunk a Balcsinál, szóval eszem ágában sincs panaszkodni.” Emese hozzáteszi, hogy jobban szeretnek biciklizni és kirándulni, mint egész nap strandon lenni, ezért egyáltalán nem mennek mindennap fürdeni. És amin csak tudnak, spórolnak, az egyik ilyen a strandbelépő. “A Balaton szuper hely, és a helyek többsége itt nálunk – a a Balatonfelvidéken járunk – nagyjából olyan áron érhető el, mint Pesten. Akadnak kivételek persze, de hol nem.” Emese szerint, ha valaki főzni akar a Balatonnál, akkor az pont annyiból jön ki, mint otthon, mert a nagy áruházláncok ugyanazt és ugyanannyiért árulnak.
Lángos, hekk, fagyi: mennyi az annyi?
A balatoni nyár ikonikus étele a lángos. A sima változat ára idén már 1200–1300 Ft, a klasszikus sajtos-tejfölös pedig 1800–2300 Ft között mozog. A hekk ára 800 Ft/10 dkg körül alakul a legtöbb helyen, így egy normál adag (30-40 dkg) akár 2400–3200 Ft-ba is kerülhet. A hamburgereket 3300–3500 forintért árulják , írja a Kisalföld. “Lehet találni olcsóbb helyeket, de alapvetően középkategóriás árakkal számolhatunk” – teszi hozzá Emese.
A palacsinták ára tölteléktől függően:
- Kakaós: 200–300 Ft
- Nutellás: kb. 450 Ft
- Töltött (pl. túrós, lekváros): 600–700 Ft
A fagylaltoknál sem ritka már a 600–700 Ft/gombóc ár.
A 24.hu ezekkel az árakkal találkozott:
- Gyrostál – 4750 Ft
- Rántott csirkemell – 3750 Ft
- Bolognai spagetti – 3850 Ft
- Sajtos hamburger – 2450 Ft
- Marhapörkölt galuskával – 4950 Ft
- Hekk – 900 Ft/10 dkg (nagy adag akár 3500–4000 Ft is lehet)
Italok:
- Korsó sör – 1100 Ft-tól
- Házi limonádé (3 dl) – 900 Ft
- Cappuccino – 1100 Ft
Szállás
Itt van talán a legnagyobb szórás: ahogy már a cikk elején is írtuk, a szállás tekintetében nagy egyéni eltérések lehetnek, vannak, akik sátoroznak, mások kibérelnek egy házat, vagy egy mobilházat, ellátás nélkül nyaralnak vagy szállodába mennek ellátással, stb., így az árak is nagyban különböznek, de nagyjából 15 ezer forint az alsó határ, a felső meg ugye a csillagos ég. Ha napi 30 ezer forinttal számolunk (családonként), akkor nagyon nem lövünk mellé. Egy 5 napos balatoni kiruccanást 200 ezer forint alatt nem nagyon úszhatunk meg, de ennél az összegnél azért sokat spórolunk és ügyesen is választottunk szállást.