Kedves három vagy annál több gyermeket nevelő anyák!
Minden tiszteletem a tiétek!
Bár ez a pár szó egyáltalán nem tudja kifejezni azt a csodálatot, amit irántatok érzek.
Olykor látlak titeket. Ott vagytok az utcán. Egy baba a hátatokra kötve, egy kicsit a babakocsiban toltok, egy pedig jön szépen mellettetek a babakocsit fogva. Aztán ott vagytok a buszon is, leszálláskor mindig drukkolok, hogy minden gyerek meglegyen, és mindig megvannak. Ott vagytok a boltban, terelgetitek a tipegőket a polcok között.
Tudjátok, én ilyenkor mindig megszámolom a kezeimet, és mindig megállapítom, hogy még mindig csak kettő van belőlük. Úgyhogy én, ha az én két szál gyerekemmel boltba megyek, biztos, hogy csak hátizsákot vihetek, mert egy szatyrot már nem bírnék megfogni. Két gyerek – két kéz, amikor mondjuk át kell kelni az úton. Fogalmam sincs, hogyan csináljátok kettőnél többel. Hogyan létezik, hogy mind épségben hazaér, sőt, a vásárolt dolgok is hazajutnak?!
Látom, amint a harmadik (negyedik) gyereketek elteker a kismotoron és frászt kapok. De aztán látom, hogy a sarok előtt szépen megáll, és hátranéz rátok. Tehát így. Hatalmas fegyelemmel. Mert máshogy nem lehet kettőnél többet bevállalni, az biztos.
Csodállak titeket, és felnézek rátok.
- Kapcsolódó: 22 gyerekük van
Nehezen viselem, amikor a kisfiam üvölt mellettem torkaszakadtából. Még nehezebben, amikor a nővére megállás nélkül csipog hozzá: anyu, anyu, anyu… Úgy érzem most, hogy ha egy harmadik is beállna a sorba, pár hét alatt bizonyosan megbolondulnék. Áruljátok el, kedves sokgyerekes anyák, ti hogyan csináljátok? Hogyan őrzitek meg az ép eszeteket? Hogyan van egy perc nyugtotok? Hogyan nem érzitek azt, hogy elvesztek a sok gyerek között?
Tudom, nagy büszkeség lehet, amikor jön az anyák napja, és három ölelés jár, és három (négy, öt…) virág. De a hétköznapokat kell túlélni, vagy inkább megélni. Ki segít nektek? Mert egy-két gyereket még elvállalnak a nagyszülők. De többet? És még többet? Egy bizonyos létszám fölött nyilvánvalóan már csak magatokra számíthattok.
Néha úgy érzem, mást sem teszek egész nap, mint gondoskodom róluk. Pelenkázás, etetés, altatás, ebéd, megint pelenka, megint altatás, tanulás a naggyal, séta, újabb etetés… vég nélkül. Pedig csak két gyerekem van. Ha több lenne, azt hiszem, még annyi megállásom sem lenne, mint most. Három gyerek már kitölti az ember összes szabadidejét, nem? Tessék? Hogy ez nem is baj? Hogy ti sosem gondolkodtok ezen? Mert ha gondolkodnátok, nem is vállaltatok volna ennyit?
Azt hiszem, nem mindenkinek való az anyaság. És akinek való is, az is egy bizonyos gyerekszámra van hitelesítve. Van, akinek kettő is meghaladja az erejét, van, akinek öt gyerekkel is remekül elboldogul.
Csak bámulom ezeket az embereket. A szememben nem is emberek, inkább zsonglőrök, varázslók, buddhista zsenik. Ha még dolgoznak is mellette, az már a marslakó kategória.
Tudom, hogy nem sokat számít, de ha néha nagyon nehéz, gondoljatok arra, hogy van valaki, aki csendben csodál titeket. Talán nem is egyvalaki. Talán az összes egy-kétgyerekes szülő. Mindazok, akiknek erőt ad az, amit nap mint nap végigcsináltok.
Kapcsolódó cikkek
