Gyerek

Nulladik évfolyam jöhet az általános iskolákban

A kormány nem mondott le a nulladik évfolyam ötletéről, bekerülhet az új Nemzeti alaptantervbe a felkészítő osztályok indítása.
2019. November 11.
Nulladik évfolyam jöhet az általános iskolákban (fotó: iStock)

Úgy tűnik, hogy a kormány nem mondott le a kilenc évfolyamos általános iskola tervéről, az új Nemzeti alaptantervbe is bekerülhet a nulladik évfolyamokról szóló döntés – értesült a Népszava.

A nulladik évfolyam felkészítő lesz az óvoda-iskola átmenet között, azok a gyerekek kerülnének ide, akik nem elég érettek ahhoz, hogy megkezdjék az általános iskola első osztályát.

A Népszava úgy tudja, a nulladik évfolyam bevezetéséről a november 5-7. között megtartott hajdúszoboszlói Országos Közoktatási Szakértői Konferencián is szó esett. A közoktatásért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nem erősítette meg, de nem is cáfolta a híreket.

A nulladik évfolyamokról az új alaptanterv első, tavaly nyár végén megjelent verziójában is olvasni lehetett: e szerint a nulladik osztály nem lett volna kötelező, a szülőkre bízták volna a döntést, gyermeküknek szüksége van-e arra, hogy egy teljes tanéven keresztül még erősítsék az általános iskola megkezdéséhez szükséges készségeit. Majd mintegy két hónappal a NAT-tervezet megjelenése után az Emmi levélben közölte a Civil Közoktatási Platformmal (CKP): a szakmai szervezet által “teljes mértékben elfogadhatatlannak tartott” félkészítő évfolyam terve kikerült a dokumentumból. A CKP szerint a nulladik évfolyam abban a formában, ahogy a kormány bevezetné, a szegregálna, és megbélyegezné az oda kerülőket.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem tudni, kik foglalkoznának majd a gyerekekkel, hogyan és mennyi idő alatt készítenék fel őket az első osztályra.

A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület pedig arra hívta fel a figyelmet, a gyerekeknek nem tenne jót, ha a megszokott környezetükből, az óvodából kiszakítva próbálnák meg őket felkészíteni az iskolára.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Népszava