Csöpögősen hangzik, de amikor anyává válsz, úgy érzed, a szíved valóban a testeden kívülre kerül. Olyan szeretetet tapasztalsz meg, ami semmihez sem fogható. Ami neki fáj, az sokkal jobban bánt, mint a saját baj, és semmihez sem fogható az a büszkeség, amit vele kapcsolatban érzel. Szeretnél neki mindent megadni. Szeretnéd, hogy szépen gyarapodjon, legyen jövője, jól boldoguljon, boldog legyen! Félted, óvod, szeretgeted, öltözteted, eteted, itatod.
Igyekszel a legjobb dolgokat venni neki. Azt a pékárut, amit szeret, azt a joghurtot, ami egészséges. Csak most nehéz. Mert bemész a boltba, és amennyiből eddig megvettél mindent, az most szinte a felére elég. A gyümölcs aranyárban, a tejtermék horror áron… Talán eddig nem is nézted, mi mennyibe kerül. Levetted a polcról a jobb vajkrémet, nem vizsgáltad, mekkora az egységára. „Ezt szereti a család.” Vajat vettél margarin helyett a pogácsába is. „Azzal egész más íze van.” Most pedig margarin kerül a kosárba, mert a hétvégi nagy adag pogácsához már luxus a vaj. Mindenből kevesebbet veszel. Valahogy csak lesz…
Nem előre léptek, hanem vissza két lépést… Hol van itt a haladás?
„Anya veszünk fornettit?” Eddig sem kaptak minden nap, de tovább ritkul a “spéci tízórais” nap. Mire a két gyereknek megveszed a napközbeni életmentő készletet (mert a menza hol ehető, hol nem), 3 ezer környékén fizetsz. Ki engedheti ezt meg minden nap magának?
„Nagyon drága! Nincs rá pénzünk.”
Unalmas, de ez már napi szinten hangzik el a szádból. A gyerek meg hangulatától függően morog, elhúzza a száját, rosszkedvű lesz, hallgatag vagy szemtelen.
Aztán ott van a ruha… Kinőtte megint szinte az összest. Méretváltás van. Ruhák szekrényből ki. Irány a zsák! Továbbadod az ismerős gyerekének. A tiédnek viszont nincs elég farmer. Pulcsi sincs elég. Nézed a számlaegyenleged. Számolgatod, hogy még messze a fizu, sajnos egy nagy bevásárlás már 30-70 ezer Ft. (Attól függ, hogy elfogyott-e a mosószer, elhagyta-e megint a gyerek a kulacsot, az ételes dobozt, lesz-e valakinek a családban szülinap, névnap…) A nadrágra, pulcsira nincs pénz. „Akkor ezzel a kettővel húzzuk ki fizuig, Kicsim. Ebben a hónapban már nincs pénz újra.”
Neked pedig fáj a szíved. Rosszul alszol. Aggódsz. Hogy lesz? Fojtogató ez a bizonytalanság. Bosszantó, hogy a féket még jobban kell nyomni. Nem mintha eddig nagy lábon éltetek volna. Étterembe nem jártok. Főzöl. Nem utaztok pár havonta ide-oda. (Pedig milyen jó lenne.) Szinte mindig tömegközlekedsz. Egy régi 16 éves autód van. (Bárcsak lenne egy megbízhatóbb, modernebb!) Mindennap imádkozol, hogy ne romoljon el, mert nem lenne pénzed megcsináltatni. Magadra alig költesz. (És ez már évek óta így van.) A fodrászhoz lassan el sem találsz. Hogy lehet ennél jobban spórolni?
„Esküszöm, régen jobban éltem.” Visszafele lépsz, nem előre – tudom, így érzed.
Ideges vagy, mert este meg kell majd mondani a gyereknek, lehet, következő hónaptól nem járhat edzésre. Nem fér bele a havidíj és – különben is – már megint másik edző ruhát kell venni, mert azt is kinőtte. „Minden nem fér bele! Értsd meg!” – mondod mérgesen. De voltaképpen nem rá haragszol. Erre az egész helyzetre haragszol. A világra haragszol. Hogy ilyen irányba megy! Pedig annyira jó lenne mindent megadni a gyerekeknek, és nem lehet! És egyre kevésbé lehet…
Eleged van a pénz miatti szorongásból.
Nemhogy tartalék nincs, még a holnap sem biztos.
Jött a pandémia, s már akkor érezted, hogy ez egy lejtő kezdete, nagyon nehéz lesz. Időnként kapsz levegőt, aztán újra nem, és közben abban bízol, hogy egyszer mégis könnyebbé válik minden – hosszú időre –, és nem egy újabb púpot kapsz a hatádra az eddigiek mellé.
Mikor lesz már végre könnyebb?
Nehéz legyűrni ezt a szorongást, tudom. De este majd, mikor a nap végén odabújsz a gyerekhez, akkor próbáld elfelejteni pár percig, most mennyire nehéz. Hogy érezze, a szeretet állandó. Öleld meg, és mondd el neki, hogy „nincs semmi baj”, nagyon szereted! És ez így lesz holnap is, és azután is, és azután is…
Kapcsolódó cikkek
