Gyerek

Ötletek őszi kézműveskedéshez falevelekkel

Gyűjtsetek néhány színes falevelet, és készítsetek belőlük őszi alkotásokat a gyerekekkel. Ehhez adunk néhány ötletet.
2023. November 01.
falevelek
(Kép forrása: Getty Images)

Készítsetek levél-állatkákat

A levél-állatkákhoz a különböző színű és mintájú levelek mellett ragasztóra és rajzlapra lesz szükségetek, illetve ollóra, ha egy kicsit le kellene vágni a levelekből. A díszítéshez pedig filctollat vagy festéket is használhattok. Itt mutatunk néhány kész állatkát, ihletadónak:

6 fotó megtekintése

Levél nyomda

Az őszi levelekkel gyönyörű festett képeket készíthettek, nyomdázós technikával. Ehhez egy színnel vagy különböző színek kombinációjával fessétek le a teljes levelet vagy csak egy részét, majd nyomatoljátok rá a rajzlapra.

Készíthettek képet úgy is, ha a leveleket teszitek rá a papírra, majd ezeket körbe lefestitek, így csak a sziluettjük marad meg.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

 

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Maszk a nagyobb levelekből

A nagyobb levelekből, mint például a juharfák levele készülhetnek aranyos maszkok is. Ehhez először a szemek helyét vágjátok ki, majd a választott mintát fessétek rá a maszkokra.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Kis fa morzsolt falevelekkel

Nagyon szép őszi erdős képet is készíthettek, amihez egy kicsit ki kell szárítani a leveleket. Ezeket száradás után kézzel morzsoljátok kisebb darabokra – érdemes színenként külön tenni. A fák törzsét és ágait megfesthetitek, vagy akár kisebb gallyakból ragaszthattok is alapot nekik. Ezután a lombokat és az avartakarót ragasszátok rá a képre.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Levél girland

Ha szeretnétek megőrizni a szép színes leveleket, préseljétek le ezeket, és amikor már szárazabbak, készítsetek girlandot belőlük. Ehhez csak egy madzagra kell felkötözni a faleveleket. A leveleket előtte akár meg is festhetitek mintásra.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

 

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Mécsestartó levélmintával

Ha van néhány üres befőttesüvegetek, szép őszi mécsestartót készíthettek a falevelekkel. Ehhez az üveg felületét tisztítsátok meg, majd folyékony ragasztóval, dekupázsragasztóval ragasszátok fel a leveleket. A ragasztót érdemes ecsettel felvinni. Száradás után az üvegek száját szalaggal, madzaggal is díszíthetitek.

Őszi emberkék

Szórakoztató kézműveskedés lehet a kisebbekkel is a következő: rajzoljatok fel emberke arcokat a rajzlapra, és színezzétek, fessétek is ki ezeket. Hajat ne rajzoljatok a figuráknak, ezek majd a falevelekből készülnek! Melyiknek milyen lesz a frizurája?