Gyerek

Óvodai mászókabaleset Csányon: négy év után indult el a tárgyalás

A tragikus baleset után négy évvel indult el a tárgyalás előkészítő ülése.
2024. Február 06.
(Kép forrása: Getty Images)

2019-ben történt a szomorú tragédia a Heves megyei Csányon: egy hatéves kislány életét vesztette, akire rázuhant az óvodai mászóka. Az ügyben most indult el a tárgyalás az előkészítő üléssel, amin részt vett az RTL Híradója.

Az ülésen az ügyészség ismertette, hogy a vád szerint a mászókáról egy vizsgálat már a baleset előtt nyolc évvel megállapította, hogy az balesetveszélyes, de az óvodát fenntartó önkormányzat nem javíttatta meg.

Az akkori polgármestert halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják. Az ügyészség szerint az óvoda korábbi vezetője is tudott a balesetveszélyes mászókáról.

A polgármester védője azt mondta a Híradónak, hogy az ügyfelét nem terheli jogi felelősség.

A polgármestert és az intézményvezetőt felfüggesztett börtönnel és pénzbírsággal büntették volna, ha bűnösnek vallják magukat az előkészítő ülésen, azonban a Híradó szerint mindketten azt állították, hogy ártatlanok, így az ügy áprilisban tárgyalással folytatódik.