Gyerek
Hullik a vakolat a gyerekek ebédjébe egy iskolában
Nagyon rossz állapotban van a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola épülete, sok szülő azt fontolgatja, hogy a nem mindig üzemelő fűtés és a hulló vakolat miatt - a színvonalas oktatás ellenére - kiveszi gyerekét az intézményből.
Ebben jobbak a balkezesek
Azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését - írta a BBC.
Laktózérzékenység: átmeneti, vagy tartós állapot?
A laktózérzékeny beteg szervezete nem tudja megemészteni a tejcukrot, mivel a lebontásához szükséges enzim hiányzik, vagy működése lecsökkent.
Ezért fontos a játékidő, még az iskolás évek alatt is
A szakemberek szerint nem érdemes a suli után rögtön különórára vinni a gyereket, helyette jobb, ha meghagyjuk neki a szabad játék lehetőségét. Legalább csak egy fél órára.
Több millió életet lehetne megmenteni megfelelő táplálással
A következő hat évben 3,7 millió emberéletet lehetne megmenteni a helyes táplálkozás biztosításával - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentéséből.
A szülőszégyenítés mindenkire rossz hatással van
Talán nincs is olyan dolog, ami miatt a szülőket ne érné kritika: bármit is csinálunk, az valakinek biztosan nem fog tetszeni. Az utóbbi időben például a túl intenzív nevelés áll a célkeresztben, ám a szülőszégyenítés senkinek nem jó.
Nevelj a gyermeked személyisége szerint!
A személyiségünk meglepően hamar elkezd kialakulni, már a babáknál is megfigyelhető, hogy nyugodtabb, társaságkedvelő vagy éppen temperamentumos típusba tartozik.
Zaklató a gyerekem? Vagy csak rossz napja van?
Egyre többet beszélünk a bullyingról, ám általában az áldozat oldaláról közelítjük meg a kérdést. De mi van akkor, ha a mi gyerekünk bánt másokat? Egyáltalán, hol húzódik a határ a zaklatás és a többé-kevésbé normális gyermeki viselkedés között?
Az EQ fejlesztéssel megkönnyítheted az ovikezdést
Szülők és gyerekek számára izgalmas ez az időszak: a gyerekek óvodába mennek, mi pedig szeretnénk, ha a beilleszkedés minél gördülékenyebben menne.
Több százezer gyereknek nem jut ivóvíz
A helyszín Ukrajna, a főszereplő három gyerek, akik olyasmit éltek át, amit egyetlen gyereknek sem lenne szabad. Kelet-Ukrajnában 2014-ben robbant ki a fegyveres konfliktus, amely a mai napig tart.
Egy hétig még lehet kérni a HPV elleni védőoltást
Szeptember 12-éig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás azoknak a lányoknak, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak.
Ne ezt idd, ha sokáig akarsz élni
Nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt azok, akik rendszeresen fogyasztanak ezekből az italokból.
Hagyj üzenetet az uzsis dobozban – a gyermeked imádni fogja!
Firkák, viccek, kedves üzenetek a tízórais dobozban, amik garantáltan mosolyt csalnak a gyermeked arcára!
Ezért veszélyes, hogy kevesebbet mozognak a mai gyerekek
Jelentős egészségügyi kockázatot jelent a gyerekekre a mozgásszegény életmód.
A testvéri zaklatás károsabb, mint hisszük
Nem csak az iskolában lehetnek a gyerekek bántalmazásnak kitéve, van, hogy otthon történik a dolog - az is előfordul ugyanis, hogy az egyik testvér zaklatja a másikat.