
Fotó: Getty
A rendőrség úgy tájékoztatta a Népszavát, hogy az érintettek gyermek- és lakásotthonokból, valamint nevelőszülőktől tűntek el, illetve ideiglenes hatállyal elhelyezett, de lakásotthonba még be nem fogadott kiskorúak.
Azokat a kiskorúakat körözik, akik a gondozási helyükről engedély nélkül távoztak, vagy az előírt időben oda nem tértek vissza. A rendőrség megjegyezte, hogy nem minden esetben van szó hagyományos értelmében vett eltűnésről, mert általában ismert a kiskorú tartózkodási helye.
A lapnak egy intézményvezető elmondta, hogy a szökés után megkerült fiatallal nincs, aki elbeszélgessen, mert alig van már pszichológus a gyermekvédelemben, a gyermekfelügyelők pedig egyedül vannak akár 15-20 gyerekkel. Megjegyezte azt is, ketté kell választani az eltűnéseket. Van, aki csak délután nem megy haza, de este, vagy másnap már a saját ágyában alszik. A rendőrségre ugyan őt is jelenteni kellene, de ezt nem minden esetben teszik meg az intézmények. A gyerek büntetése ilyenkor az, hogy a havi 5130 forint zsebpénznek – ennyi jár 14 év felett – aznapra eső részét nem kapja meg.
– A megelőzésre alig van esély. Kevés a zárt intézmény, a legtöbbet tilos becsukni, fogalmazott a lapnak az intézményvezető. Amikor az általa vezetett intézményben többen megszöktek, a tiltás ellenére bezárta a kapukat, mert fontosabbnak tartotta a gyerekek érdekeit, mint a jogszabályok betartását.
Egy gyermekfelügyelő pedig arról mesélt a Népszavának, hogy már 10-14 évesek is elszöknek egy-egy napra. Plázákba mennek, „lógnak az utcán a haverokkal”, vagy van, aki hazamegy a szüleihez.