Gyerek

Még mindig 30 fok felett maradunk, de már közel az enyhülés

35 fok helyett már csak 32 körüli csúcshőmérsékletre számíthatunk a napokban.
2024. Augusztus 19.

A héten maradt a harminc fok feletti legmagasabb napközbeni átlaghőmérséklet, amit alig lehetett kibírni légkondicionáló berendezés vagy medence nélkül. Régen az volt a kérdés vakációkor, hogy milyen szabadtéri programot csináljunk, mostanában azonban alig merészkedünk ki a szabadba napközben, hiszen elviselhetetlen lett a forróság.

nyári meleg

Fotó: Getty

A gyerekek szervezetét még jobban megviseli a kánikula, mint a felnőttekét, de ez a szint igazából már senkinek sem kellemes. A négynapos hétvégén szerencsére azért lesz kis enyhülés is, még ha ez inkább csak annyit jelent is, hogy a legmagasabb napi hőmérséklet 35-38 körülről a legtöbb területen 30-32-es értékre esik vissza.

A sok napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható – írja a kiderul.hu, és leginkább a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Délkelet felé haladva egyre kisebb eséllyel valószínű csapadék. A Dunántúlon időnként megerősödik az északi szél, másutt csak zivatarok környezetében lehet szélerősödés.

Fronthatással nem kell számolni, de a folyadékot továbbra is fontos pótolni. Ha a nemzeti ünnepen részt vennénk a rengeteg gyerekprogram egyikén, sok vízzel készüljünk…