Kamasz

A 16-19 évesek fele készül a Balatonhoz utazni a nyáron, egy felmérés szerint

A 16–19 évesek 52 százaléka ellátogat a Balatonhoz.
2024. Június 11.
balatoni strand
(Kép forrása: Getty Images)

Minden harmadik magyar biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést idén, a legtöbben nyáron pihennék ki magukat a magyar tengernél. Leginkább pár napot, illetve egy hetet szeretnének eltölteni a vendégek a Balaton környékén – derült ki a Mandilla Hotel és az Opinio kutatócég közös reprezentatív felméréséből, írja a vg.hu alapján a Sokszínű Vidék.

A felmérés alapján tízből négy budapesti akar idén a tónál pihenni, minden ötödik magyar pedig még nem döntötte el, hogy üdül-e idén a Balaton környékén. A 16–19 évesek 52 százaléka látogat el a Balatonhoz, viszont az 50–59 éves korosztály közel kétharmada ezt egyáltalán nem tervezi.

A balatonozók 71 százaléka, különösen a 20 év alattiak leginkább nyári üdülést választanak.

A vízpartra vágyók közül sokan már biztosan tudják, merre indulnak: az ő számukra a déli – 27 százalékuk – és az északi part – 19 százalékuk – egyaránt népszerű célpont, 14 százalék pedig mindkét partra tervez eljutni idén.

Az üdülésre naponta fejenként legalább 10–20 ezer forint közötti összeget szánna a megkérdezettek döntő többsége, összességében a 66 százaléka. Az összes válaszadó 24 százaléka 20–40 ezer forintot kalkulál személyenként, míg 7 százalékuk ennél is többet áldozna a napi kiadásokra az idén. 

A kutatásban részt vevők 52 százaléka egy-két napra vagy hosszú hétvégére tervez menni, negyedük egy hetet, minden tizedik válaszadó pedig legalább kettőt tölt a Balatonnál.