
(Fotókredit: Olajos Piroska via Fotocentral)
Erős Antónia kétgyermekes édesanya, iker gyerekei, Szonja és Matyi 2009 júliusában születtek. A híradós Instagram-oldalán osztott meg egy bejegyzést, amiben tinédzser lányáról írt, és arról, hogy gyermeke milyen őszinte, amivel „időnként beviszi a »gyomrost«”.
„Nem 40 évesen kellett volna megszülnöd minket! Hiszen nem is 40 voltam, hanem 38, Szonja! De majdnem 39 voltál, szóval idős anyuka” A lányom “kedves” szavai. Ki ne szeretne hallani ilyeneket a kamasz gyerekétől? Ezt a párbeszédet rendszeresen lejátsszuk, a végén már csak vigyorgunk, és hozzáteszi, hogy ne mondjam el újra, hogy csak akkor születhettek ők, éppen akkor, hisz korábban másik gyerekünk született volna, másik sejtekből… véget nem érő gondolatmenet” – írja bejegyzésében Erős Antónia.
„A lényeg, hogy kimondja. Nyers, őszinte, időnként beviszi a »gyomrost«. Jól neveltük? Még nem tudom. De tanulom őt, és tanulok is tőle, akárcsak a fiamtól. Nem alkuszik meg, nem tántorodik el, persze akkor sem, ha nincs igaza. Időnként elszégyellem magam, hogy mennyivel diplomatikusabb vagyok nála. Szép szó, de valójában időnként megalkuvást takar. Ő még nem “kényelmes”, és nem akarja, hogy másoknak valami kényelmes legyen. Vajon ilyen marad? Vagy simul? Minek drukkoljak? Te is sokat töprengsz kamasz gyereked szavain, tettein?” – olvasható a híradós gondolatébresztő posztjában.
Erős Antónia tavaly nyáron a Fókusz stábjának mesélt arról, hogy fia zenekara a Sziget Fesztiválon lépett fel. „Szerintem minden szülő nagyon büszke, ha azt látja, hogy a gyereke nagyon-nagyon elhivatott, nagyon szeret csinálni valamit, és ráadásul még jó is benne. Én azt látom, egy ajándék az élettől, hogy ez a három fiú találkozott” – nyilatkozta akkor a híradós.