Kamasz

Elrendelték a letartóztatását egy sajókazai iskolásnak, aki osztálytársai megölésével fenyegetőzött

Egy hónapra elrendelték a fiatalkorú gyanúsított letartóztatását.
2024. Június 09.
(Kép forrása: Getty Images)

A nyomozás adatai szerint a Sajókazai Általános Iskola tanára a május 24-én egy tanórán észlelte, hogy a fiatalkorú gyanúsított egy tizenegy centiméter pengehosszúságú konyhakést vett elő a táskájából, és azt a saját nyelvén húzogatja, ezért a kést elvette tőle – írja közleményében a Miskolci Törvényszék.

A közlés szerint a gyanúsított fiatalkorú május 26-án üzenetküldő alkalmazáson keresztül azt írta az osztályfőnökének, hogy az általa iskolába vitt késsel az volt a szándéka, hogy az egész osztályt megölje.

A diák emellett egy korábban létrehozott internetes közösségi csoportnak is a tagja volt, amelyben – többek között – egy sajókazai „mészárlásról” is írtak, valamint olyan bejegyzést is közzétett, hogy a „sajókazaiak mind meg fognak fizetni!”.

A gyanúsított fenti cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas emberölés előkészülete bűntettének a megállapítására – olvasható a közleményben.

A bíróság álláspontja szerint megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított a még kihallgatandó tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárást veszélyeztetné, esetleg az előkészített bűncselekményt véghez vinné. Ezért – a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára is figyelemmel – egy hónapra elrendelték a fiatalkorú gyanúsított letartóztatását, melyet büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.

A törvényszék közlés szerint a végzés nem végleges, a gyanúsított, illetve a védő és törvényes képviselő fellebbezést jelentett be.