Kamasz

Felsőoktatási felvételi: hasznos infó a dokumentum-feltöltéshez

Még bő egy hónapig tart az ügyintézési időszak.
2024. Június 07.
lány laptoppal
(Kép forrása: Getty Images)

Július 10-ig tart a felsőoktatási felvételi ügyintézési időszaka az E-felvételin: legkésőbb eddig lehet módosítani az adatokat és a sorrendet, valamint benyújtani a még hiányzó dokumentumokat.

Most a felvi.hu a dokumentum-feltöltéshez készített egy kisokost, amiben összegyűjtötték, mire érdemes figyelni. A portál szerint folyamatosan érkeznek be a jelentkezők által most feltöltött, eddig még hiányzó dokumentumok, információk a felvételi adatbázisba, a feldolgozás, elbírálás eredménye pedig – a feldolgozást követően – rögtön megjelenik az E-felvételi Dokumentumok menüpontjában. Érdemes tudni, hogy erről csak itt kapni információt, ezért célszerű folyamatosan figyelemmel kísérni, így, ha esetleg probléma adódott vele (hiányos, nem olvasható stb.), akkor még időben lehet intézkedni a javításról/pótlásról.

A feltöltés előtt javasolt megnézni az E-felvételi Közhiteles nyilvántartásokból származó információk menüpontját, ugyanis az itt található eredményeket nem kell dokumentummal igazolni. Akik idén fejezik be a középiskolát, azoknak pedig nem érdemes a portál szerint azonnal feltölteni a dokumentumokat, ha közvetlenül a bizonyítványok kiosztása után még nem látják az adatokat, mert azok csak némi átfutással jelennek meg az E-felvételiben.

Központi feldolgozású dokumentumokkal kapcsolatosan az érettségi bizonyítvány vagy tanúsítvány közül csupán a 2006 előttieket kell feltölteni a portál szerint, mert az ez utániakat átveszik a központi érettségi nyilvántartásból. Hasonló a helyzet a felsőoktatásban szerzett bármilyen oklevelekkel is, ezekből is csupán a 2006. február 1-je előttieket kell feltölteni. A szakképesítést igazoló dokumentumokról, mint a középfokú szakképzettséget igazoló oklevél, a szakgimnáziumi képesítő bizonyítvány, vagy az OKJ bizonyítvány, azt írják, hogy akkor is központilag dolgozzák fel ezeket, ha csak intézményi pontként vehetők figyelembe, mert csak előzetes ellenőrzést követően kerülnek át feldolgozásra az érintett intézményhez. A sporteredmények igazolását abban az esetben kell ide feltölteni, ha 500 pontra jogosító eredménnyel rendelkezik a jelentkező. Az egyéb eredmények igazolását pedig az intézményi dokumentumok közé kell feltölteni.

A felsőoktatási portál azt tanácsolja, hogy ha szkennelik az iratokat, akkor ahány féle dokumentumunk van, annyi pdf-et készítsenek a jelentkezők, és a különféle bizonyítványok, igazolások saját fájlba kerüljenek. Az E-felvételiben bármennyi dokumentumtípust létre lehet hozni, és egy-egy típusba több fájl is feltölthető, így ha például valaki fotózta a többoldalas bizonyítványát, akkor az összes képet fel tudja tölteni a neki létrehozott típusba.

Ebben a cikkünkben nemrégiben összefoglaltuk a további fontos dátumokat az idei felsőoktatási felvételivel kapcsolatban.