Gyermeknap a Gyerekszoba.hu-n
Gyermeknap hétvégéje alkalmából – ahogyan tavaly is – a Gyerekszoba.hu “átadja” az oldalt azoknak, akikről igazán szól: a gyerekeknek, tiniknek, fiataloknak. Az ötévestől a húszévesig sokan otthagyták a nyomukat a digitális térben: fotók, írások, rajzok formájában. Hogy ne csak róluk írjunk, de velük is: lássuk, mi foglalkoztatja őket, hogyan látják ők a világot – és benne magukat. Boldog gyereknapot minden kicsinek, nagyobbnak, és persze az ő szüleiknek!
Gyerekként még nincs abban semmi riasztó, hogy az álmainkról és elvárásainkról filozofáljunk. Hamar kikiáltjuk a nagyvilágba, hogy tűzoltók, állatorvosok vagy fodrászok szeretnénk lenni, és ezzel le is tudtuk a jövőképünket – úgyis az érdekel minket igazán, hogy a jelen pillanatban mit csinálunk. Amikor aztán ott állunk az érettségi előtt, a “merre tovább” kérdése már nem játék, hanem valódi döntéshelyzet: ezen áll vagy bukik, hogy megtaláljuk-e a helyünket a világban, nem igaz? Persze vannak, akik a pályájukon valóban a hivatásukra találnak rá, de a belépés a felsőoktatásba vagy a munkaerőpiacra sokakban csak még több kérdést szül azzal kapcsolatban, hogy merre keressék a teljesség érzését. Azonban a felismerés, hogy talán mégsem mindenáron a karrierterveinkbe kell belecsomagolni az életcélunkat, önmagában korántsem jár megnyugvással. Hiszen nem akarjuk végigsodródni az életünket!
Azt szeretnénk érezni, hogy jelentéssel és jelentőséggel bír, amit csinálunk. Akkor éreznénk igazán jól magunkat, ha bármelyik pillanatban büszkén tudnánk végigtekinteni az életünkön: igen, van értelme annak, amit ezen a zűrzavaros bolygón csinálunk.
Csakhogy az „életcél” grandiózus kifejezés. Olyan beláthatatlan időtávot próbál lefedni, amely alatt környezetünk, lehetőségeink, képességeink megszámlálhatatlanul sok változáson mennek keresztül, saját magunkról nem is beszélve. Különböző életszakaszokban teljesen más vágyaink és szükségleteink lehetnek, ezt a hullámzó és szeszélyes folyamatot hiába is próbálnánk előre eltervezni. Természetesen nem árt, ha a legalapvetőbb hosszú távú elképzeléseink halványan körvonalazódnak bennünk, de ez csak addig működik, amíg iránytűnek, nem pedig a boldogsághoz szükséges feltételnek tekintjük ezeket.
Az alakuló önkép
Miért is gondolkodnánk kizárólag mérföldkövekben, ha annyi minden hozzáadható az önmagunkról íródó narratívához? Ez nem jelenti, hogy érdemes háromhavonta csapot-papot hátrahagyva új irányt választani. De miért ne lehetne ez olyan kísérletezés, ahol nem egy adott végeredményt várunk, hanem minden próbálkozást megélünk valamilyennek? Attól, hogy egy élmény vagy tapasztalat átmeneti, nem feltétlenül jelentéktelen is, hiszen minden, amit csinálunk, tovább építi az önképünket. Lehet számunkra meghatározó egy néhány hónapos állás vagy egy egyetemi szak is, amit fél év után otthagyunk. A Z generáció számára munkavállalási szempontból külön jó hír, hogy a 21. században a sokoldalúság a korábbiaknál is keresettebb érték, hiszen a fiataloknak egy rohamosan változó környezetben kell talpon maradniuk, ahol a különböző szakterületek egyre inkább összemosódnak. Arra ugyanakkor érdemes figyelni, hogy ne azért rebbenjünk ide-oda, mert nem bízunk eléggé önmagunkban, vagy nem ezüsttálcán tárulnak elénk a lehetőségek. Bizonyos időnek muszáj eltelnie ahhoz, hogy érvényes döntést tudjunk hozni arról, hogy jó ötlet-e többet fektetnünk egy adott területbe.
Ezek a próbálkozások az önmagunkról való tanulás kulcspontjai. Amikor az illékony átmeneteket nem hessentjük el türelmetlenkedve, hanem nyitott szívvel a jelenünknek tekintjük őket, folyamatosan újabb lehetőségeket adunk magunknak a fejlődésre. Hirtelen nem azon van a fókusz, hogy mikor érkezem már meg egy adott pontra, ahol a helyemen érzem magam, hanem egyszerűen arra törekszem, hogy viszonylag elégedett legyek a hétköznapokkal – ami persze rengeteg tényezőn múlik. Mindeközben igyekszem, hogy a felszín alatt húzódó irány, amerre hosszú távon tartok, hozzám illő legyen. De nem rémülök meg, ha ez egyik napról a másikra megváltozik.
Életcél vagy értékrend?
Amikor rádöbbenünk, hogy az életcél nem feltétlenül egyetlen ügyről, tevékenységről vagy szerepkörről, hanem inkább a számunkra jelentéssel bíró dolgok mindennapjainkba integrálásáról szól, hirtelen égetővé válik annak a kiderítése, hogy valójában mit tartunk fontosnak. Mi az, aminek az eléréséről nem tudnánk lemondani, mert szükségszerű helye van az önképünkben? Milyen emberként szeretnénk fellépni napról-napra? Egyáltalán mikor érezzük magunkat önmagunknak?
Ezzel az „életcél” súlyos fogalma helyére beúszik az értékrendé, ami csak első hallásra tűnik szigorú elvek összességének. Valójában éppen arról szól, hogy a lehető legnagyobb mértékben a saját ritmusunkhoz igazítjuk az életünket: tisztában vagyunk azzal, hogy a saját belső világunk milyen viselkedést és cselekedeteket vár el tőlünk, és a legátlagosabb interakcióinkat is úgy alakítjuk, hogy az összhangban legyen ezekkel. Ha következetesek vagyunk, miénk lesz a hitelesség érzése, aminél nagyobb erejű dolgot nemigen adhatunk magunknak. Minél kiforrottabb a személyiségünk és az értékrendünk, annál tudatosabbak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy mi tesz minket boldoggá. Szó sincs nagyratörő terveink sutba dobásáról, de ha tudjuk, mi számít nekünk, mi tölt el minket lelkesedéssel, és mi az, ami őszintén foglalkoztat minket, az egyszerű hétköznapoknak sem kell sodródás-ízűnek lenniük.
Az interneten keringő jó tanácsok kereszttüzében úgy érezhetjük, az életcél megtalálása valamiféle egyszeri rádöbbenés, ami hátralévő életünkre tisztázza is a miértünket. Az életünk „értelme” azonban nem sűríthető egyetlen tevékenységbe vagy tettbe, az életcélunk nem tőlünk függetlenül lebeg valahol a világban, arra várva, hogy rábukkanjunk. Néha egy palacsintasütésben jobban összpontosul az, hogy mi értelme itt lenni, mint a nagyszabású ambícióinkban. Ha a kérdés gyökeréig ásunk, valószínűleg ugyanazt az alapot fogjuk felfedezni az egyes emberek életcéljában: mind boldogok szeretnénk lenni. Ehhez pedig nem az szükséges, hogy tisztán definiált központi célunk legyen, hanem az, hogy jelen legyünk a saját életünkben.
A szerző, Kovács Laura gyermeknap alkalmából írt cikket a Gyerekszoba.hu-ra, ahogy Bagyi Eszter és Kovács Nikolett, fiatal újságírók is.
Kapcsolódó cikkek
