Csecsemő kora óta értelmiségi szellemben neveltem…, mégis hogy történhetett ez? Minden este órákat meséltem neki, minden nap énekeltem és ritmikus verseket szavaltam. Rengeteget vittem friss levegőre, és rendszeresen adtam neki halat, hogy okos legyen. 2 éves kora óta jár színházba. Könyörgöm, hát 9 hónapon át Mozartot hallgatott a hasamban, erre tessék!
A gyerekemet jelenleg három dolog foglalkoztatja az életben: a haja, a cipők és az evés.
A hajával egy nap átlagosan 2 órát foglalkozik. Előre növesztett egy madárfészket, amit jelenleg egy kisebb varjú család lakik.
Persze egy szót sem szólhatok, mert mint kiderült: ez a menő! Ez “fire”! Ez “kom”! (Mi van??!) És csak a bénáknak van olyan haja, amitől estleg látni is lehet.
Ha el akarom cibálni a fodrászhoz, akkor gyűlöl, és a fodrásznak adott instrukcióimat semmibe véve addig manipulálja szegényt, míg végül az nem mer belevágni a fészekbe.
Persze én ott hagyok 5 rugót, és a gyerek haja mintha még hosszabb lenne, mint a vágás előtt volt.
Pedig fontos lenne, hogy lásson, mert a vadiúj csukája annyira trendi, hogy járni nem igazán lehet benne. Egyrészt nem szabad betörni az orrát, másrészt ez a típus nem arra lett kitalálva, hogy járjon benne az ember fia, hanem arra, hogy egy vitrinben nézegesse, és később jó pénzért továbbadja. Ha jó szülő akarsz lenni, és egy kicsit is érdekel a gyermek szociális státusza, akkor Amerikából rendelsz neki egy párat, minimum 200 dollárért, mert az itthoniakkal már nem igazán lehet “flexelni” (no komment). Ha próbálod elmagyarázni neki, hogy ez az összeg a fizetésed negyede, akkor értetlenül néz, valószínűleg nem érti hogy lehetsz ekkora lúzer, hogy ennyi pénzért dolgozol…
Én voltam az az anya, aki sosem vett dobozos bébiételt: minden nap friss, változatos házi kosztot kapott. Erre most mi kell neki? Hamburger és pizza. Jó, nem vagyok teljesen igazságos, mert ha szólok neki, hogy szeretném ha egészségesebben étkezne, akkor azt mondja, nyugodtan rendelhetek neki sushit. Remek. Azt hiszem jobban kell keresnem.
A gyerek ragyás, hülyén jár, egész nap éhes és folyton suttyó. Mindenkinek beszól, de főleg a húgának és nekem. (Apa keveset van otthon.) De este megszállja valami furcsa démon, és lefekvés előtt mintha ismét a régi, kedves, cuki, szeretetreméltó önmaga lenne.
Fekszik az ágyban a 170 centijével, szőrösen, mint egy igazi férfi, rám emeli tekintetét, és mosolyogva annyit kérdez: “Anya, idejössz egy percre?” És én persze elolvadok. Elfelejtem, hogy milyen volt napközben, hogy hányszor vesztünk össze, hányszor szemétkedett a húgával. Odamegyek, adok egy jóéjtpuszit, megsimizem a haját, aztán kimegyek az előszobába és kisámfázom a méregdrága cipőjét.
Szerző: Semjén Nóra, az Anyakivan vloggere
A kép csak illusztráció
Forrás: Getty Images
Forrás: Gyerekszoba.hu
Kapcsolódó cikkek
