Kamasz

Középiskolai felvételi: eddig lehet módosítani a tanulói adatlapokat

Tegnap óta lehet módosítani a tanulói adatlapot, közte a sorrendmódosításra is most van lehetőség.
2024. Április 09.
iskolatáska
(Kép forrása: Getty Images)

Azoknak a diákoknak, akik valamilyen, négy, hat- vagy nyolcosztályos középiskolába jelentkeztek, április 8-10. között van lehetőségük a KIFIR rendszerben a tanulói adatlapok módosítására, így akár a sorrendjük megváltoztatására is, hívja fel rá a figyelmet az Eduline.

A módosítás során – ahogy azt az Oktatási Hivatal is közölte korábban – új iskolát (és annak tanulmányi területét) nem lehet megjelölni, és nem lehet a már megadott tanulmányi területeket törölni sem.

A módosító tanulói adatlapokat április 10-én továbbítják az általános iskolák (vagy a szülők) az Oktatási Hivatalnak, ami aztán április 12-ig elküldi a középfokú intézményeknek a hozzájuk jelentkezett diákok listáját. Az Oktatási Hivatal ezt követően a módosító tanulói adatlapok alapján április 17-ig kiegészíti a jelentkezettek listáját – írja az Eduline.

Ahogy arról korábban írtunk, a felvételizők és az általános iskolák várhatóan május 2-án kapnak értesítést a középiskoláktól a felvételről vagy az elutasításról. A középiskolai beiratkozási időszak június 26-28. között lesz.

A módosító tanulói adatlapok előállításával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat megtaláljátok az Oktatási Hivatal oldalán.