
(Kép forrása: Getty Images)
Igazán megható módon búcsúzott fiától egy anya, mielőtt gyereke elindult az egyetemre. A nagy mérföldkövet szeretett gyerekkori játékgyűjteménye segítségével tette emlékezetessé a számára – Toy Story ihlette módon, hasonlóan ahhoz, ahogyan a mesében szereplő Andy-t indítják útjára az egyetem felé a játékai.
A @benio0829 nevű TikTok-csatornán osztotta meg a fiú a meglepetést, amivel édesanyja készült neki. Az anya sorba ültette fia kedvenc játékait, és a gyerekkora során készült ezekkel közös fényképekből is készített egy mini-kiállítást. Mint az emlékek kedves kis őrei, ő búcsúztatják a fiút, aki elköltözik otthonról, mert elindul az egyetemre.
A jelenet egyszerre kedves, megható, egy kicsit szomorú és vidám is egyben: nem véletlen, hogy a videót már több mint 67 milliószor tekintették meg. Egy tökéletes szimbóluma ennek az új fejezetnek, ami egy kissé búcsú is, de valójában valami újnak a kezdete.
Segíthetnek ezek a rituálék a nagyobb változások idején
Ahogy a Motherly írja, a hasonló kis rituálék a nagy mérföldköveknél azért is lehetnek fontosak, mert a gyerekeknek és a szülőknek is segíthetnek feldolgozni a változást. Ahogy az Amerikai Pszichológiai Társaság is hangsúlyozza, a rituálék, legyenek bármilyen kicsik is, vigaszt és folytonosságot hoznak az átmenetek során, és segítenek felismerni a változást anélkül, hogy eltörölnék azt, ami korábban volt.
Korábban mutattunk egy hasonló, kedves és szívet melengető fényképet is, amin egy fiú játékival búcsúzik a középiskolás évektől.