2025 január elsején egy Győr-Moson-Sopron vármegyei fiatal, Leon, otthonában ünnepelte 16. születésnapját családjával. A szülinapos minden előzmény nélkül eszméletét vesztette, majd összeomlott a keringése. A megrémült szülők a mentők segítségét kérték, és a mentésirányító instrukcióit követve megkezdték gyermekük újraélesztését.
Perceken belül mentőgépkocsi vette át az életmentést, ami rövidesen sikerre vezetett, majd a kiérkező esetkocsival közösen folytatódott az ellátás. Leont végül stabil állapotban szállították kórházba – számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzésében.
“Azóta eltelt egy év és a fiú felépült, közelgő születésnapja és újraélesztésének évfordulója alkalmából pedig nagy meglepetést eszelt ki Édesanyja. Megkereste a mentőket, akik részt vettek fia megmentésében és meghívta őket magukhoz. Leon semmit sem sejtett, mikor január első napján délután megérkezett hozzá Szerémi Gábor mentőtechnikus, Derdák Dávid mentőgépkocsivezető, Lükő Péter mentőtiszt és Gottlieb Gyula mentőtechnikus. A fiatal elérzékenyülve fogadta a meglepetést és meghatottan mondott köszönetet életéért bajtársainknak” – olvasható a mentők posztjában.