A mentősök számára minden köszönőlevél, hálával teli visszajelzés sokat jelent, az azonban még szívmelengetőbb számukra, amikor egy korábban bajba jutott páciensük személyesen tér vissza hozzájuk. Ilyenkor természetesen nemcsak az lélekemelő számukra, hogy megköszönik a munkájukat, hanem az is, hogy láthatják a teljes felépülést.

A Sopron közelében újraélesztett tini szüleivel kereste fel a mentőket (Fotó: Országos Mentőszolgálat Facebook oldala)
A napokban az a Sopron közelében élő 16 éves fiú kereste fel a mentősöket, akit január 1-jén, a délutáni órákban kellett újraéleszteni.
Az életmentés sikeréhez Leon szülei is sokat hozzátettek
A hívást követően a mentésirányító azonnal mentőkocsit, esetkocsit és gyermek-mentőorvosi kocsit küldött a helyszínre, miközben telefonon instruálta a szülőket, akik légzésvizsgálatot végeztek a fiukon.
A minden előzmény nélkül összeesett és eszméletlenné vált Leon ekkor már nem lélegzett, így azonnal meg kellett kezdeni az újraélesztését. A szülők rendkívül ügyesen tették a dolgukat, a helyszínre érkező szakemberek pedig emelt szinten folytatták az életmentést.
Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően Leont sikerült visszahozniuk, és stabil állapotban szállíthatták kórházba.
A Mentők azóta is sokat gondoltak a fiatalra, és aggódtak érte, így különösen kellemes meglepetés volt számukra, hogy Leon személyesen is felkereste őket. A sikeresen újraélesztett fiú a szüleivel érkezett, hogy köszönetet mondjanak az életmentésért.
A bajtársakat nagyon meghatotta a találkozás, és nagy boldogsággal nyugtázták, hogy a tini teljesen felépült a történtek óta.
Fotók: Országos Mentőszolgálat Facebook oldal