Kamasz

Összeesett egy tini Budapesten, a járókelők élesztették újra

Sokszor hallunk arról, hogy az emberek egyszerűen elsétálnak azok mellett is, akik szemmel láthatóan rosszul vannak. Szerencsére ezúttal másképp történt!
2023. Szeptember 15.
Mentősök

Ahogy az Országos Mentőszolgálat írja a Facebook-oldalán, szerda délután az iskolából tartott hazafelé az a 18 év körüli, szívbeteg fiatal, aki hirtelen összeesett az egyik budapesti aluljáróban.

Azonnal megálltak segíteni

Az esetet látva több járókelő is a segítségére sietett, a köztük lévő egészségügyi dolgozók azonnal értesítették a mentőket. A telefonos instrukciók alapján megvizsgálták a tizenéves fiút, aki ekkor már nem lélegzett.

Azonnal meg is kezdték a helyszínen lévők az újraélesztést, a közelben lévő félautomata defibrillátort is működésbe hozták. A mentők nagyon gyorsan, pár perc leforgása alatt kiérkeztek, és emelt szinten folytatták az életmentést.

„Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a fiatal beteget kritikus állapotban szállították kórházba a mentők” – áll a posztban, melynek végén a mentősök mielőbbi felépülést kívántak a fiúnak, az életmentésben résztvevőknek pedig gratuláltak.

Fotó: Getty Images