Kamasz

„Ne lehessen eladni energiaitalt fiatalkorúnak!” – ezt kéri a családszervezet

A Fiatal Családosok Klubja szeretné elérni, hogy kiskorúak ne tudjanak korlátlanul energiaitalt vásárolni.
2023. Március 02.
energiaitalok
Fotó: Getty

A kiskorúakra való veszélyességükre hivatkozva csak a nemzeti dohányboltokban tenné lehetővé az energiaitalok vásárlását a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak). Vagyis olyan helyen, ahová tizennyolc év alattiak nem mehetnek be. A szervezet már többször felvetette a szigorítást, és úgy tűnik, az országgyűlési képviselők között is többen vannak, akik támogatják a kezdeményezést – írja a hvg.hu.

Évről évre felmerül a sajtóban, hogy a cigarettához és az alkoholhoz hasonlóan az energiaitalok elérhetőségét is korlátozni kellene, azaz tizennyolc év alattiak ne vásárolhassanak ilyen terméket, amelyből egyébként évente több tízmillió dobozzal fogyasztanak a magyarok. „Tavaly egy nagy kampányba kezdtünk az egészséges iskolabüfék ügyében, miután rengeteg szülői jelzést kaptunk arról, hogy sok büfében még mindig korlátlanul vásárolhatnak egészségtelen ételeket, italokat a gyerekek.” – nyilatkozta a Mandinernek a Ficsak alapítója.

Király Nóra elmondta: ezzel összefüggésben merült fel újra az energiaitalok témája, mert azok „szintén borzasztóan károsak a gyermekeinkre”, a bolti hozzáférhetőségükre pedig gyakorlatilag semmilyen szabályozás nem vonatkozik Magyarországon.

Álláspontjuk szerint ugyanis az energiaitalok a koffeintartalmuk miatt mind fizikailag, mind mentálisan kifejezetten károsak a gyermekekre nézve, ráadásul függőséget okoznak, és a magas cukortartalom miatt az elhízás kockázatát is növelik. „A felnőttek pedig döntsék el maguk, hogy mérgezik-e a szervezetüket vagy sem” – fogalmazott a vezető.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ez év elején már foglalkozott az üggyel, ekkor azt állította, hogy a felső tagozatos és középiskolás diákok 10 százaléka napi rendszerességgel fogyaszt ilyen italokat, és az elmúlt években több száz olyan eset volt, amikor fiatalok ezek túlfogyasztásával összefüggésben szorultak orvosi segítségre.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint egy gyereknek egyáltalán nincs szüksége energiaitalra, sőt a jelenlegi ajánlások úgy szólnak, hogy az ő étrendjük nem is tartalmazhat koffeint vagy más stimulálószereket, amit a Magyar Energiaital Szövetség sem vitat.