Kamasz

Nyelvvizsga: már nem mindent visz?

Tovább csökkent a nyelvvizsgázók száma tavaly.
2023. Január 31.
(Kép forrása: Getty Images)

Kevesebb mint 83 ezren nyelvvizsgáztak tavaly, közülük ráadásul csak 60 ezren szerezték meg a bizonyítványt, számolt be róla az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Osztályának (NYAK) friss adatai alapján az eduline.hu.

A nyelvvizsgázók száma 2020 óta nem emelkedett 90 ezer fölé. Míg 2013 és 2019 között jellemzően évi 120-135 ezren nyelvvizsgáztak – többnyire középiskolások és egyetemisták –, ez a szám 2020-ra alig több mint 86 ezerre esett vissza. Ahogy a portál írja, ez önmagában nem meglepő, mert a koronavírus-járvány miatt egy időre bezártak a nyelviskolák, sőt a nyelvvizsgaközpontok is. Azonban a nyelvvizsgázók száma azóta sem tért vissza a korábbi szintre: 2021-ben 85 504 fő vizsgázott, tavaly pedig még kevesebb, 82 836 fő.

2021-ben és 2022-ben a járványra hivatkozva nyelvvizsga-amnesztiát rendelt el a kormány, így megkapták a diplomájukat azok a végzett egyetemisták is, akik nem szerezték meg a szükséges nyelvvizsgát. Ez látszott a nyelvvizsgázók számán és életkori összetételén: a 14-19 év közötti vizsgázók száma nagyjából visszaállt a 2020 előtti szintre, az idősebb korosztályokból azonban jóval kevesebben vizsgáznak, mint a korábbi években.

A 20-24 év közötti nyelvvizsgázók aránya a 2010-es évek közepén még 30 ezer körül volt, 2019-ben 28 492-en vizsgáztak ebből a korcsoportból, míg 2022-ben már csupán 20 618-an. De a 25 és 29 év közöttiek közül is kevesebben vizsgáznak: 2022-ben 5682-en, míg korábban ennek többszöröse volt a a korcsoportból vizsgázók száma (az adatok alapján 2019-ben például 14 765, míg a 2010-es évek közepén 20 ezer körül volt a számuk).

2022 végén megszavazták a felsőoktatási törvény módosítását, amely alapján már nem központi elvárás a diplomához a legalább B2-es, vagyis középszintű nyelvvizsga megszerzése, és a felsőoktatási intézmények maguk dönthetnek arról, hogy milyen nyelvi követelményt építenek be a tantervbe.