Hónapok óta követem az eseményeket, elolvasom a posztokat és a kommenteket. Tüntetek, kockás inget húzok, veletek vagyok. És közben le vagyok döbbenve.
Le vagyok döbbenve, hogy kihalt némelyekből az empátia. Hogy nem tudunk egységesen kiállni egy közös ügy mellett. Pedig ennél közösebb ügy szinte nem is létezik. Mintha a levegőért harcolnánk! Hiszen azok vagytok! Levegő! Mindenkinek szüksége van rátok!
Ti töröltétek le az első könnycseppet az arcunkról, mikor először elengedtük anya kezét. Tőletek tanultunk dalokat, írni, olvasni és számolni.
Hozzátok rohantunk ha a szünetben, ha az udvaron eltalált egy labda, vagy valaki bántott. Ti készítettetek fel az érettségire, a felvételire. Sőt, az életre!
Egy jó pedagógus az egész életünket meg tudja változtatni. Ha hisz bennünk, ha akar tőlünk valamit. Vagy csupán azzal, ha szeret.
Én úgy félek. Félek, hogy elmentek. Hogy besokalltok, és bedobjátok a törölközőt. És az a baj, hogy még meg is érteném. Mert elismerés nélkül állati nehéz dolgozni.
Akik nem állnak most mellettetek, azoknak fogalmuk sincs, milyen nehéz nektek. Mert kevesen vagytok, és állandóan lyukakat kell betömködni: helyettesíteni, túlórázni, adminisztrálni, tanítani, készülni, javítani, szeretni, gondoskodni, figyelni, résen lenni. Nevelni. Ez nagyon-nagyon sok energia!
Adni és csak adni… Aki folyton ad, akinek az a dolga, hogy mást töltsön, annak magának is töltekeznie kell. Annak kell a pihenés, és kell a biztonság. De aki folyamatosan a megélhetéséért küzd, az előbb utóbb kiég és elfogy. Az nem tud jól adni.
Látom a kommenteket:
“Én is szarul keresek, mégsem tüntetek” – De miért nem? – kérdem én. Ha kell, melléd is odaállunk, hiszen mindenki, aki szorgalmasan dolgozik, megérdemelné, hogy ne legyenek állandó megélhetési problémái.
“Mit old meg, ha többet fognak keresni?!”– kérdi egy másik. Sok mindent. Ha megfizetnék a pedagógusokat, ismét megbecsültté válna a szakma. Többen jelentkeznének pedagógusnak, lenne egy egészséges verseny. Mindenki motiváltabb lenne abban, hogy jobban teljesítsen.
Nem lennének megélhetési gondok, túlhajszoltság, munkaerőhiány és frusztráció. Nem kellene attól félni, hogy nem marad aki tanítsa a gyermekeinket.
Most nem hagyjuk abba, mert meg kell, hogy halljanak minket! Csak annyit kérek Tőletek, kedves pedagógusok, hogy fogjatok össze Ti is, és ne adjátok fel!
Látjátok mennyien vagyunk? Látjátok hányan támogatunk Titeket?
Szükség van Rátok! Tartsatok ki, mert mögöttetek vagyunk! Tartsatok ki a gyermekeinkért! Az ölelésükért, a szeretetükért, a sikereikért! Tartsatok ki a jövőjükért!
Mert ha nincs tanár, akkor tényleg nincs jövő.
A szerző az Anyakivan vlog szerzője.
Nyitókép: Getty Images (a kép csak illusztráció)
Kapcsolódó cikkek
