Sok általános iskolában a mai gyerekek pont ilyen kártyákról tanulják a szavakat, mint mi egykor. Csak az övékén persze már modernebb a grafika, és talán drágább is. (Körbevágni és betuszkolni őket a műanyag zsebes mappába persze ugyanolyan nehéz, mint a nyolcvanas években.)
Sokat játszottunk ilyen dominókészlettel, vagy ha nem mi, akkor a nagyapánk, nagymamánk, mert ez azon kevés retró játék egyike, ami már nekünk is retró volt…
Látod, kislányom, anya ebből tanult tizenhárom évesen, az általános iskolában. Te még csak öt év múlva leszel annyi, és valószínűleg már nem ebből fogod megismerni az állatokat, épp ezért lapozgasd mellé ezt a jó kis régi könyvet – az állatok, amiket bemutat, azóta mit sem változtak!
Ha az állatokat már megismerted, ezzel a földgömbbel bejárhatod a világot. Emlékszem, mennyit pörgettük, és mennyit álmodoztunk arról, hogy milyen izgalmas helyekre fogunk eljutni! Aztán ha más kontinensekre nem is, de Európában sok országba eljutottam. Remélem, te messzebbi régiókat is felfedezel majd életed során!
Ilyen szörnyen kényelmetlen székeket csak a hetvenes-nyolcvanas években tudtak gyártani. Valahogy mégis elvoltunk rajtuk ötször-hétszer negyvenöt percig. Vajon hogy bírtuk??!
Igen, valami ilyesmi iskolatáskákkal jártak nálunk a fiúk, a lányok meg macissal, Barbie babással és hasonlókkal. Hát igen, van, ami soha nem változik!
Illetve… volt, aki ilyenben hozta a könyveit. Vagy a tesicuccát. Vagy az uzsonnáját.
Kiemelt kép: Fortepan/Bauer Sándor