Kamasz

Több amerikai topegyetemre is felvették, végül a Yale-en tanul tovább a magyar diák

A Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola végzős diákja több amerikai Borostyán-ligás intézménytől is kapott felvételi ajánlatot.
2023. Május 02.
Yale egyetem
(Kép forrása: Getty Images)

A Yale Egyetemen tanul tovább Szepesi Mór, a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola végzős diákja, akit olyan top amerikai egyetemekre is felvettek volna, mint a Princeton és a Columbia, számolt be róla a Telex.hu. A diáknak május elsejéig kellett választania, és a portálnak elmondta, hogy a végén csak egy megérzés döntött a Yale és a Princeton között.

„A Yale-en nagyon jó lehetőség van arra, hogy aki alapképzésen tanul, az is akár nobeldíjas professzorokkal tudjon személyesen konzultálni. A Columbián meg más nagyobb egyetemeken erre nincs feltétlen lehetőség, csak azoknak, akik már nem alapképzést végeznek. Másodszor, azt is néztem, hogy milyen külföldi program lehetőségek vannak, mert fél évet szeretnék eltölteni Ázsiában. A Yale-en van a legtöbb lehetőség különféle országokban, például Szingapúrban közgazdaságtant tanulni” – nyilatkozta Szepesi Mór, és hozzátette, hogy úgy tudja, hogy a közösségi élet is nagyon jó a Yale-en.

A tizenhét éves fiú már óvodás kora óta angolszász intézményekben tanult. Az eduline-nak korábban elmondta, hogy tavaly nyáron egyedül látott neki az egyetemi jelentkezésnek és a kötelező esszék megírásának, és előtte is rengeteg időt és energiát fektetett egyfajta portfólió felépítésébe, ami vonzóvá tette őt az amerikai egyetemek számára. Az iskolai diáktanács elnöke volt, vezetett klubbot az ENSZ-ről, de számos hazai és nemzetközi vitaversenyen elért kitűnő eredmény után ő maga is rendezett versenyeket, hogy népszerűsítse a vitakultúrát, februárban pedig Szenegálban is járt, ahol Down-szindrómás és siket-néma diákokkal vett részt egy egyhetes foglalkozáson.