Mint tudjuk, szeptemberben új szabályozás lépett életbe, amely szigorúan korlátozza a gyerekek mobiltelefon használatát az iskolákban: tanítási idő alatt nem használhatják okoskészülékeiket. A rendelet célja az, hogy a diákok jobban tudjanak a tanulásra figyelni, és javuljon a közösségi életük, ők azonban vegyes érzésekkel fogadták a változásokat.
“Megalázó, hogy még szünetben sem vehetjük elő”
A tizennyolc éves Viki számára a változás nem olyan drasztikus, mint amire számított: „Nálunk egészen lazán kezelik a szabályt. A táskába kell elraknunk a telefonokat kikapcsolt állapotban, ha mégis előkerül, először csak elveszik, és a szüleinknek adják vissza. Aztán ha több ilyen eset történik, végül az igazgatóság előtt kötünk ki. A helyzet az, hogy nem tudják begyűjteni, mert nincs biztonságos hely, ahol tárolni tudnák.” Viki szerint az efféle változások sokba kerülnek, miközben más, fontosabb problémák is vannak.
A szekrények kialakítása milliókba kerül majd, és a tanév első napjaiban a nyári hőség miatt órákat töröltek el, mert elviselhetetlen volt a hőség. Ezt a sok pénzt klímára is fordíthatnák.
Az iskolai környezet és a közösségi élet is változott az új szabályokkal. „Az, hogy még a szünetekben sem használhatjuk a telefont, szerintem megalázó. Még azt sem nézhetjük meg, hogy kaptunk-e valami fontos értesítést. Ha például egy óránk elmarad, minden egyes diáknak külön kell szólni, a tanárunk nem tud csoportüzenetet küldeni róla” – mondta. Vikinek a legnagyobb problémája az, hogy a szabályok nem alkalmazkodnak a valósághoz. „Rengeteg osztálytársam iPaden jegyzetelt, de most még a számítógépes billentyűzettel sem használhatják azt, offline állapotban. Kidobott pénznek érzik ezeket az eszközöket, és ez érthetően bosszantó” – magyarázta.
Próbálják pozitívan látni, de félnek is
Flóra végzős gimnazista, ő is hasonlókat tapasztalt, érzései pedig vegyesek. „Még nem vették el a telefonokat, de megkérnek minket, hogy mutassuk meg, amint kikapcsoljuk, majd tegyük el. Szekrényeket rendeltek, amiket kulccsal lehet majd zárni. Persze mindenki tudja, hogy a kamutelefonok trükkje elő fog kerülni, de ha valakit elkapnak, szigorúbb szankciók következnek. Mi, végzősök tisztelettel állunk hozzá, betartjuk, amit kérnek, de azért van bennünk szorongás amiatt, hogy mi lesz, ha teljesen le kell adnunk a telefonokat.”
Flóra és barátnői gyakran beszélgetnek arról, hogyan változik az életük. „Teljesen össze vagyunk nőve a telefonunkkal, és egyelőre nehéz elképzelni, hogyan lehet hosszabb távon élni nélküle. Próbálunk úgy tekinteni erre a helyzetre, mint egy lehetőségre, hogy kicsit elvonatkoztassunk a digitális világtól, és jobban figyeljünk egymásra.”
Ugyanakkor Flóra aggódik a biztonság miatt is. „Az egyetlen igazi félelmünk az, hogy mi történik, ha valaki segítségre szorul, és nem tudunk azonnal szólni. Hallottunk olyanról is, hogy még a tanároknak is korlátozni fogják a mobilhasználatot.”
Vannak órák, ahol fennakadást okoz az új rendszer
Balázs végzős egy informatikai szakközépiskolában. Ő egy speciális helyzetet is felvázolt. „Az informatikai órákon néha szükségünk van a telefonokra, például a kétlépcsős azonosításhoz, de most nem használhatjuk őket. Van olyan tanterem, ahol nincs is elég asztali gép, és így egyre nehezebb befejezni a feladatokat” – mondja. Balázs számára a mobiltelefon hiánya inkább technikai, mintsem társadalmi probléma, de azért lát pozitívumokat is. „Persze van egyfajta előnye is, hogy nem mindenki a telefonját nyomkodja.
Többen játszanak társasjátékokat vagy beszélgetnek, és talán ez valóban olyasmi, amire már szükségünk volt
– meséli az élményeiről hozzátéve, hogy egyelőre visszaélésekről nem tud, de úgy gondolja, csak idő kérdése lesz az is.
Akadnak trükközők, de végre vége a live-ozásnak
Gábor tizenhét éves gimnazistaként is osztja ezt a kettősséget. Nála az iskolában egy dobozba gyűjtik össze a telefonokat, amelyeket egy szekrénybe zárnak napközben, majd a nap végén mindenki visszakapja a saját készülékét. Csakhogy e miatt fél órával hamarabb kell érkezniük, aminek senki nem örül. “Nálunk sokan trükköznek, és egy régi, használaton kívüli készüléket adnak le, miközben a saját telefonjukat megtartják. Én is ezt csinálom, bár nem gyakran nyúlok hozzá, mert nem akarok kellemetlenséget okozni a tanároknak.” – vallotta be. Az egyetlen dolog, ami szerinte pozitív, hogy „végre nem fognak élőzni az órákon néhányan, ami mindig is borzasztóan zavart“.
Jóval nehezebb az egyeztetés
“Engem igazából nem zavar, hogy órán nem használhatjuk a telefonunkat, de az, hogy még szünetben sem, az már más kérdés – mondja a tizenhét éves Vivi. „A testvérem, aki nyolcéves, a szomszéd épületben van. Tavaly még fel tudtam hívni, ha segítségre volt szüksége. Most állandóan azon jár az eszem, hogy vajon minden rendben van-e vele” – részletezi aggodalmait. De az új helyzet nemcsak érzelmi kérdéseket vet fel, hanem praktikusakat is, hiszen iskola után például problémásabb megtalálnia a testvérét. “Tudom, hogy másképp is meg lehetne oldani az egyeztetést, de ez a telefon nélküli világ nagyon megnehezíti a dolgunkat.”
Szöveg: Csízi Ágnes