Kisgyerek

A digitális eszközöket korlátlanul használó óvodásoknál az autizmusra jellemző tünetek tapasztalhatók

Magyar kutatók vizsgálták az óvodások digitális eszközhasználatát. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy teljes generációk nőhetnek fel beszédértés zavaraival a korlátlan kütyühasználat miatt.
2024. December 04.

A magyar kutatók a pandémia alatt és után vizsgálták az óvodások digitális eszközhasználatát és arra figyelmeztetnek, hogy komplett generációk nőhetnek fel a nyelvi képességek csökkenésével, a beszédértés zavaraival küzdve, a háttérben a sokszor korlátlan kütyühasználat, a kisgyerekeket érő, minden mást felülíró vizuális ingerek állnak – írja a Telex, az MTA nyomán.

baba telefonnal

Kép: Getty Images

A kutatók azt vizsgálták, milyen volt a gyerekek szabadidős okostelefon- és tablethasználata a veszélyhelyzet kihirdetését követően (amikor korlátozások voltak), illetve egy olyan szakaszban, amikor nem voltak szigorú korlátozások érvényben. Az ELTE kutatói azt találták, hogy az óvodások a korlátozások alatt többet néztek tévét, többet használtak tabletet és okostelefont: elsősorban mesefilmeket és videókat néztek. „Az óvodai szűréseket végző logopédusok egybehangzó véleménye az, hogy az elmúlt 2-3 évben drasztikusan elkezdett romlani a gyerekek nyelvi teljesítménye. A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások vagy akár a 3 évvel ezelőtti óvodások”– mondta Pogány Ákos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékének adjunktusa, aki szerint az okoseszközök által kínált vizuális inger áll a jelenség hátterében. Ez pedig azért nagy baj, mert „a kisgyerekkor első pár éve egy olyan speciális időszak, amikor a gyerek az anyanyelvét tanulja, és ezt passzívan teszi. Tehát ez nem úgy néz ki, hogy leülök, és elmondom neki, hogy vannak a nyelvi ragozások, hanem úgy, hogy a gyerek játszik a szobában, látszólag el van foglalva a saját a zónájában azzal, hogyan kell két kockát egymásra helyezni, gyakorol (nem utolsósorban épp a motoros készségeit önfejleszti, tanul a sikerről-kudarcról, stb.), közben anya meg apa beszélget, vagy a nagyobb tesó nyomja a sódert, és ő mindebből passzívan szedi föl az összes tudást, mert figyel, szívja magába a nyelvet, a kifejezéseket, a mondatalkotás szabályait – ilyenkor teljesen ki van hegyezve az akusztikai információkra. Ha nincs nyelv, nincs kommunikáció. Nem tudunk olyan területet mondani a gyerekek fejlődésében, amihez ne lenne szükség arra, hogy kommunikáljon, hogy értse a nyelvet. A szakemberek virtuális autizmusként szoktak hivatkozni a túl korai vagy túl nagymértékű eszközhasználat következményeire. Gyakorlatilag olyan viselkedést, tüneteket látnak ezeken a gyerekeken, amelyek az autizmussal diagnosztizált gyerekeknél szoktak megjelenni” – magyarázta a kutató. „Mindez azért nagy probléma, mert a szülők zöme nem tudja, nem érti, hogy amikor odaadja az okostelefont a babakocsiban ülő gyereknek, az miért káros.”

A kutató szerint nem tudjuk milyen következményei lesznek ennek, egy „hatalmas kísérlet zajlik, aminek az eredményét majd akkor fogjuk látni, amikor ezek a gyerek felnőnek, és megpróbálnak majd normális kapcsolatokat kialakítani, családot alapítani vagy csak egyáltalán érvényesülni az életben, és ez – most az eddigi tudásunk alapján azt gondoljuk – jóval nehezebb vagy sokaknak akár lehetetlen is lesz majd.”